Vágólapra másolva!
Madridban megkezdődött a 2,45 millió dollár összdíjazású kemény pályás férfitenisz-torna, amely egyben a Mestersorozat nyolcadik állomása.

A viadalon indul a világelső svájci Roger Federer és a ranglistán második, hazai kedvenc Rafael Nadal is, aki tavaly győzött. Mellettük a világranglista első húsz teniszezője közül tizennyolcan lépnek pályára, csupán a cseh Radek Stepanek és az ausztrál Lleyton Hewitt hiányzik. A 16 kiemelt teniszező erőnyerő, azaz játék nélkül jut a második fordulóba.

A szebb napokat is megélt Carlos Moyá és a Roland Garroson 2004-ben győztes Gaston Gaudio rögtön kiesett az első fordulóban. A volt világelsőt, aki szabadkártyával indult, Juan Ignacio Chela búcsúztatta, míg Gaudiót Nicolas Massu ejtette ki. Gaudio gyomorbántalmaira és fáradtságára hivatkozva a döntő szett előtt feladta a meccset.

Massu kedden a világelső svájci Roger Federerrel mérkőzik, és szerinte van esélye a győzelemre. "Az idén kétszer játszottunk, s bár mindkét alkalommal kikaptam, egy kis szerencsével nyerhettem volna. Jelzem: egyszer ő is hibázhat" - mondta az Athénban egyéniben és párosban is olimpiai bajnok teniszező.

Eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
Srichaphan (thaiföldi) - Fraile (spanyol) 6:2, 6:2
Murray (brit) - Pastor (spanyol) 6:2, 6:4
Fish (amerikai) - Malisse (belga) 5:7, 6:3, 7:5
Benneteau (francia) - Falla (kolumbiai) 6:2, 6:1
Massu (chilei) - Gaudio (agentin) 4:6, 6:3-nál Gaudio feladta
Chela (argentin) - Moyá (spanyol) 6:3, 6:2
Calleri (argentin) - Serra (francia) 7:6 (7-3), 6:3
Grosjean (francia) - Björkman (svéd) 6:4, 7:5
Ginepri (amerikai) - Lopez (spanyol) 6:1, 3:6, 6:3
Henman (brit) - Verdasco (spanyol) 7:5, 6:3

Az ötödik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Martina Hingis két játszmában nyert a német Anna-Lena Grönefeld ellen az 1,34 millió dollár összdíjazású svájci kemény pályás női torna első fordulójában.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Hingis (svájci, 5.) - Grönefeld (német) 6:0, 7:5
Srebotnik (szlovén) - Pierce (francia) 6:3, 7:5

Justine Henin-Hardenne, a belgák teniszkiválósága ezen a héten kezdi újra az edzéseket az elmúlt hónapban, a Fed-kupa döntőjében elszenvedett térdsérülése után. A világranglista második helyén álló teniszező reméli, hogy a november 6-a és 12-e között esedékes, évzáró madridi WTA-vb-n már indulni tud. Henin-Hardenne-nek a szeptemberi, Olaszország elleni, vesztes Fed-kupa-döntő harmadik szettjében sérült meg a térdszalagja.