Vágólapra másolva!
Kedden és szerdán a Körcsarnokban rendezik meg az asztaliteniszezők Top 12 versenyét, amely az országos bajnokság után a második legrangosabb hazai egyéni viadal. A Bundesligában szereplő légiósaink kivételével (Tóth Krisztina, Bátorfi Csilla, Pázsy Ferenc) valamennyi élversenyzőnk indul.

A Top 12 bajnokságon a magyar ranglista 1-9. helyezettje, valamint a kvalifikációs verseny első három helyezettje jogosult indulni. A mezőnyben az elmúlt évekhez hasonlóan most sem lesz ott a világranglistán legelőrébb, a 28. helyen álló Tóth Krisztina, valamint Bátorfi Csilla (71.), s a férfiaknál távol marad Pázsy Ferenc (101).

Mint ismert, Tóth és Bátorfi a Langweid, Pázsy a Plüderhausen játékosa a Bundesligában. Rajtuk kívül azonban minden élversenyző asztalhoz áll a kétnapos tornán, amelyen két hatos csoportban körmérkőzést vívnak, majd a csoportok első két helyezettjei mérkőznek az elődöntőben és a döntőben.

A világranglistás helyezések alapján a nőknél Póta Georgina (67.) és Fazekas Mária (80.), a férfiaknál Jakab János (127.), Zwickl Dániel (134.) és Fazekas Péter (148.) számít esélyesnek a végső győzelemre. A címvédők Molnár Zita és Fazekas Péter, akik tavaly egyaránt másodszor végeztek az első helyen.

Érdekesség, hogy a mezőnyben hét olyan játékos lesz, aki korábban nyert már Top 12 bajnokságot: Varga Sándor (3), Fazekas Péter (2) és Jakab János (1), illetve Braun Éva (4), Fazekas Mária (3), Éllő Vivien (2), Molnár Zita (2). A legtöbb játékost a Statisztika (5) adja. A huszonnégy induló között hét idegenlégiós van, valamennyi a férfiaknál. Juhász Mariann és Varga Tímea most először játszik a Top 12 versenyen.

A csoportbeosztások:
férfiak:
A csoport: Jakab János (BVSC), Zwickl Dániel (BVSC), Tófalvi Norbert (Zeltweg, osztrák), Muskó Péter (ASKÖ Linz, osztrák), Varga Sándor (Oberwart, osztrák), Gerold Gábor (Ligist Don Bosco, osztrák)

B csoport: Fazekas Péter (Cajasur Priego, spanyol), Kriston Dániel (KSI SE), Varga Zoltán (Celldömölki VSE-MÁVÉPCELL), Vitsek Iván (ASKÖ Linz, osztrák), Demeter Lehel (Wels Union, osztrák), Lindner Ádám (Celldömölki VSE-MÁVÉPCELL)

Forrás: [origo]
Póta Georgina még nem nyert Top 12-t, Fazekas Mária viszont már háromszor győzött

nők:
A csoport: Fazekas Mária (Statisztika PSC), Juhász Mariann (Statisztika PSC), Iszajeva Anna (BSE), Lovas Petra (Postás-MATÁV), Kertai Rita (Postás-MATÁV), Molnár Zita (Szekszárd AC)

B csoport: Póta Georgina (Statisztika PSC), Li Bin (Statisztika PSC), Pergel Szandra (Statisztika PSC), Varga Tímea (Postás-MATÁV), Éllő Vivien (Postás-MATÁV), Braun Éva (BSE)

A program:
október 24., kedd:
15.00 óra - női 1-3. forduló
15.45 óra - férfi 1-3. forduló

október 25., szerda:
10.00 óra - férfi 4-5. forduló
10.45 óra - női 4-5. forduló
16.00 óra - női és férfi elődöntő
17.00 óra - női és férfi döntő