Társoldalunk:

Rogge aggódik Peking miatt

2006.10.24. 12:00

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke nyugtalanságának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy milyen összkép alakul ki a pekingi olimpiáról külföldön.

A kínai fővárosban tett látogatása alkalmával a belga sportdiplomata kiválónak nevezte az előkészületeket, ugyanakkor arra hívta fel a házigazdák figyelmét, hogy a játékok megítélése nem csak szervezési, technikai szempontok alapján történik majd.  "Ennélfogva tehát nem szabad elhanyagolni elvontabb szempontok jelentőségét sem" - hangsúlyozta Rogge.

A NOB elnöke nem részletezte, mi miatt aggódik, az AFP azonban emlékeztet arra, hogy Rogge legutóbbi, 2005. októberi látogatása óta Peking komoly kritikákat kapott amiatt, hogy nem tartja tiszteletben az emberi jogokat, valamint korlátozza a sajtószabadságot.  

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetője a NOB Hein Verbruggen vezette koordinációs csoportjának e heti, háromnapos vizsgálódása kezdetén osztotta meg álláspontját újságírókkal. A szakértők a sorozatban hetedik szemléjük során elsősorban a létesítményhelyzetről, az önkéntesek toborzásáról és felkészítéséről, a környezetvédelemről igyekeznek tájékozódni. 

Jacques Rogge korábban megnyitotta a sport, a nevelés és a kultúra V. világfórumát. Nyitóelőadásában hangoztatta, hogy az olimpia mindenek előtt a nevelés eszköze, emellett pedig ismét hangsúlyozta a zéró tolerancia elvének fontosságát a doppingellenes küzdelemben. A NOB-vezetőt a pekingi sportegyetem díszdoktorává avatták.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK