Vágólapra másolva!
Hat aranyéremmel zárt a debreceni rövid pályás úszó országos bajnokságon Cseh László, aki a szombati triplát újabb három elsőséggel fejelte meg: ezúttal 100 pillangón és 200 gyorson győzött, továbbá váltóaranyhoz segítette a Kőbánya együttesét. Verrasztó Evelyn a Jövő SC váltójában úszva gyűjtötte be hatodik elsőségét.

"Még igen lassúak a versenyzők az edzőtáborban elvégzett kemény munka miatt, ami különösen az első ötveneken látszott, de az állóképességgel nincs gond" - értékelte tanítványa teljesítményét Turi György, a Kőbánya vezetőedzője. "Lacikánál az a legfontosabb, hogy sokat javított négyszázon és kétszáz gyorson az egyéni csúcsán, azaz ami a lecke volt, azt igyekszünk teljesíteni, hogy a gyorsúszásban még tovább javuljon. A rövid pályás Eb csak egy állomás, alapvetően Melbourne a fontos: Lacika Helsinkiben is nyerni akar, de nem mindenáron, ezért a győzelmekért nem fogunk semmit sem feláldozni, a kijelölt útról nem térhetünk le."

Szintén igen eredményes hétvégét zárt az ajkai Rája '94 együttese: Farkas András hosszútá-specialistái közül Kis Gergő, Nagy Péter és Nagy Réka is elsőként ért célba a záró napon. Reményt keltő idővel lett első a női 200 méteres pillangóúszásban a szám Európa-bajnoki címvédője, Boulsevicz Beatrix, aki 49 századdal úszott rosszabbat, mint amennyivel tavaly Triesztben győzedelmeskedett - és 4 tizeddel jobbat, mint amennyivel tavaly, Hódmezővásárhelyen lett első. Remekelt Szepesi Nikolett is, aki újabb országos csúcsokat döntött meg: ő az első úszónő, aki 1 percen belül úszott 100 háton, a vegyesváltó tagjaként pedig az 50 hát rekordját javította meg.

"Remek versenyeket hozott ez a három nap: bár voltak félelmeink, ám a megyei szövetség versenybírói szenzációsan szerepeltek, a debreceni rendezőkről nem is beszélve" - foglalta össze az ob eseményeit Kiss László szövetségi kapitány. "Minden idők legsikeresebb rövid pályás bajnoksága volt a mostani, és nem csupán az időeredmények miatt: nemzetközi szintű volt a rendezés, flottul, elegánsan ment minden, biztos vagyok benne, hogy a jövő évi Eb is egészen csodálatos sikert hoz majd. Ami az eredményeket illeti, egy hónappal az Eb előtt sok biztató jelet láttam, azaz Helsinkiben is hírnevünkhöz méltóan szerepelhetünk."

Kiss László 16 nevet terjeszt az elnökség elé szerdán: 9 férfi és 7 női versenyzőt kíván nevezni az Eb-re. A nyári Eb-n döntőbe jutott versenyzők, valamint az ifi Európa-bajnokok automatikusan tagjai a csapatnak, így a fiúknál Cseh László, Kis Gergő, Bodor Richárd, Verrasztó Dávid, Kerékjártó Tamás és Flaskay Mihály, a lányoknál pedig Boulsevicz Bea, Verrasztó Evelyn, Szepesi Nikolett, Lipcsei Krisztina, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna és Dara Eszter - rajtuk kívül Debrecenben Gyurta Dániel, Molnár Ákos és Nagy Péter teljesített úgy, hogy Kiss László szerint méltó a helsinki indulásra.

Rövid pályás országos bajnokság, Debrecen, a 3. nap győztesei:
férfiak

100 m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 53.04
200 m gyors: Cseh László (Kőbánya SC) 1:45.64
400 m vegyes: Nagy Péter (Rája '94 ÚK) 4:09.37
1500 m gyors: Kis Gergő (Rája '94 ÚK) 14:58.49
4x50 m gyors: Kőbánya SC 1:32.91

nők
100 m hát: Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 59.96 - országos csúcs
200 m pillangó: Boulsevicz Bea (A Jövő SC-II. kerület) 2:07.11
400 m gyors: Nagy Réka (Rája '94 ÚK) 4:13.03
400 m vegyes: Hosszú Katinka (Baja) 4:40.22
4x50 m vegyesváltó: A Jövő SC-II. kerület 1:55.24.