Társoldalunk:

Hoffmannék a hatodik helyre korcsolyáztak Párizsban

2006.11.19. 0:17

A Hoffmann Nóra, Elek Attila jégtánckettős a hatodik helyen végzett a műkorcsolyázók Grand Prix-sorozatának negyedik állomásán, Párizsban. A Trophee Eric Bompard versenyen a nőknél nagy meglepetésre a mindössze 16 éves dél-koreai Ju Na Kim győzött.

A francia fővárosban jégtáncban két magyar egység is indulhatott: a kétszeres junior vb-ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila duó, amely a felnőtt mezőnyben már volt Eb-10., vb-15., a torinói olimpián pedig a 17. helyen helyet szerezte meg; valamint a felnőttek között idén egy Eb-21. hellyel debütált Nagy Zsuzsanna, Elek György kettős.

Hoffmannék a 6. helyen végeztek, de nem lehetnek elégedettek, hiszen egy kanadai és egy olasz egység is megelőzte őket, akiknél junior korukban jobbak voltak. Nagyék a papírformának megfelelően az utolsó, tizenkettedik helyen zártak. Az első helyen a világbajnoki címvédő bolgár Denkova, Sztavijszki kettős végzett.

Forrás: MTI
Elek Attila és Hoffmann Nóra

A nőknél nagy meglepetésre a mindössze 16 éves, junior világbajnok dél-koreai Ju Na Kim győzött, megelőzve a japán Andót, valamint a világbajnoki címvédő, 17 éves amerikai Meissnert. A GP-pontversenyben Ando vezet 28 ponttal, őt Ju Na Kim (26), a most negyedik helyen végzett kanadai Rochette (24), Meissner (24) és az amerikai Hughes (18) követi, de a GP-sorozat hátra levő két versenyén ők már nem szerezhetnek pontot. Mindenki csak két versenyen vehet részt, s már letudták a lehetőségeiket.

A GP-döntőben a hat legtöbb pontot szerző versenyzői indulhat, és jelenleg a hatodik helyen Sebestyén Júlia áll 15 ponttal, aki egy hete megnyerte a Kína-kupát. Sebestyén ott lesz a következő versenyen, Moszkvában, és itt már egy harmadik hellyel, ami tizenegy pontot ér, matematikailag is biztosítaná helyét a GP-fináléban

Ha az orosz fővárosban csak negyedik lesz, azaz kilenc pontot szerez, akkor a svájci Meier vagy az amerikai Czisny győzelme esetén megelőzheti, és a Japán GP-n további ketten is eléje kerülhetnek; azaz ekkor elúszik a döntő. A nagy számolgatáshoz adalék még, hogy Sebestyén a 24 pontosok összevetésében Rochette-tel szemben rosszabb, Meissnerrel szemben jobb lenne.

Trophee Eric Bompard, eredmények, férfiak:
1. Joubert (francia) 231,08
2. Preaubert (francia) 211,72
3. Dobrin (orosz) 193,50

Nők:
1. Ju Na Kim (dél-koreai) 184,54
2. Ando (japán) 174,44
3. Meissner (amerikai) 158,03

Párosok:
1. Petrova, Tyihonov (orosz) 174,27
2. Inoue, Baldwin (amerikai) 164,73
3. Obertasz, Szlavnov (orosz) 153,55

Jégtánc:
1. Denkova, Sztavijszki (bolgár) 197,25
2. Delobel, Schoenfelder (francia) 194,62
3. Faiella, Scali (olasz) 176,62
...
6. Hoffmann Nóra, Elek Attila 155,36
...
12. Nagy Zsuzsanna, Elek György 123,16

KAPCSOLÓDÓ CIKK