Társoldalunk:

Matolcsi nagy formában, Kótai visszavonul

2006.11.24. 14:45

Matolcsi József, a Boksz Világalapítvány (WBF) világbajnoka kirobbanó formában várja a december 15-i címvédő mérkőzését - hangzott el a Polish Boxing Promotion pénteki sajtótájékoztatóján, ahol az egyesület korábbi első számú versenyzője, Kótai Mihály bejelentette visszavonulását.

A nagyváltósúly vb-övét birtokló magyar sportoló decemberi összecsapása Londonban lesz, az ellenfél azonban egyelőre még ismeretlen. Veres László, a lengyel klub magyarországi elöljárója szerint mindegy, hogy ki az aktuális rivális, hiszen Matolcsi remek kondícióban van és a kesztyűs edzéseken is remekül teljesít.

A sajtóeseményt Hidvégi Györgynek, a WBF cirkálósúlyú világbajnokának újonnan nyitott éttermében rendezték. A házigazda képességeiről elismerően, jövőjéről pedig optimistán beszélt Krzysztof Zbarski, a Polish Boxing Promotion vezetője.

"Dél-Afrikában le tudta győzni az első számú helyi öklözőt, bebizonyította, hogy komoly rivális ellen is nagyszerű bunyóra képes. Úgy vélem, egy éven belül bárkit képes lesz felülmúlni súlycsoportjában."

A hosszú ideje sérüléssel bajlódó Kótai februárban elveszítette világbajnoki címét és hosszú gondolkodás után most jelentette be visszavonulási szándékát. "Rosszul kezdődött az év, megfosztottak az övemtől, ráadásul a hátfájdalmaim sem szűntek meg, ezért úgy döntöttem, befejezem" - mondta Kótai Mihály.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK