Társoldalunk:

Felmentését kérte a birkózókapitány

2006.11.30. 14:35

Távozik posztjáról Komáromi Tibor, a kötöttfogású birkózóválogatott szövetségi kapitánya. A 42 esztendős szakvezető a csütörtöki elnökségi ülésen kérte felmentését, amelyet a testület tudomásul vett. Utódja Struhács György lett, aki eddig a junior nemzeti csapatot készítette fel.

Az elnökségi ülés után Dr. Gáspár Tamás a birkózó szövetség főtitkára foglalta össze az eseményeket: "Komáromi Tibor és Gulyás István szövetségi edzők benyújtották éves összefoglalójukat, amelyet az elnökség átnézett és részletesen megtárgyalt a szakági trénerekkel. Komáromi Tibor - aki idáig a kötöttfogású válogatott élén dolgozott -, felajánlotta lemondását, amelyet az elnökség elfogadott. A szövetségi kapitány azzal indokolta döntését, hogy az elmúlt hat évben elfáradt, kimerítette a sok munka, amit az elnökség megértett, és ezért új kapitányt nevezett ki. A munkát Struhács György folytatja, aki a juniorokkal évről-évre szép eredményeket ért el, és miután egy generációváltáson megy keresztül a felnőtt válogatott, így érthető az elnökség döntése személyét illetően. Segítője, Takács Ferenc lesz.

"Nagyon boldog vagyok és hatalmas meglepetésként ért, hogy engem nevezett ki az elnökség" - nyilatkozta a frissen kinevezett Struhács.

- Nem is számított rá?
- Nem, egyáltalán nem! Mindig az éppen aktuális munkámra koncentrálok, és egészen mostanáig a junior válogatott vezetése volt a feladatom másodmagammal, Bacsa Ferenccel. Nagyon jólesett, hogy rám gondoltak a szakemberek.

- Mit kell önről tudnia a közvéleménynek?
- Ha a versenyzői pályafutásomat kérdezi, a Ferencvárosban kezdtem el birkózni 1969-ben. Az utánpótlás-korosztályban ifjúsági és juniorválogatott, felnőttként első osztályú versenyző voltam. Az aktív pályafutásom végeztével a Fradiban lettem edző, majd évekkel ezelőtt Bacsa Ferenccel és Takács Ferenccel közösen, a Héraklész-program keretében megalapítottuk a Mr. Tus birkózóiskolát. A junior válogatott gerincét jelen pillanatban ezen fiatalok zöme adja. Úgy érzem, az évek alatt igazi csapattá érett a gárda, amelyben nagy segítséget nyújtott a birkózó szövetség elnöke, Dr. Hegedűs Csaba is.

- Mi lesz a hitvallása a felnőtt csapat élén?
- Mindenképpen a csapatmunka! Ugyanazokat az alapszabályokat és elveket szeretném lefektetni a felnőtteknél, mint tettük azt a junioroknál. Jó közösséget szeretnék, és profi szemléletet.

- Komáromi Tibor segítségét igénybe fogja venni?
- Természetesen. Egyrészt, mert Tibi jó barátom, hiszen együtt birkóztunk annak idején a Ferencvárosban, illetve mert nagyon jó szakembernek tartom, akinek kivételesek az észrevételei a szőnyegen.

- Alig két év múlva olimpia. Aligha kell hangsúlyozni, hogy a 2007-es esztendő mennyire fontos a sportágnak, hiszen jövőre lesznek a kvalifikáció versenyek az ötkarikás játékokra. Mit tervez?
- Rengeteg edzést, és kemény felkészülést. Azt szeretném elérni, hogy minden egyes súlycsoportban legyen versenyzőnk Pekingben, ez pedig azt jelenti, hogy a kvalifikációs megméretéseken, olyan produktummal kell előállni birkózóinknak, amelyre mindenki büszke lehet.

Tomka Tivadar

KAPCSOLÓDÓ CIKK