Vágólapra másolva!
Majoros István olimpiai bajnok birkózónk Japánban tölti szilveszterét, ugyanis az utóbbi évek egyik leggyorsabban fejlődő küzdősportágában, a K1-ben próbálja ki magát. A birkózó december 27-én ül repülőre és Oszaka felé veszi az irányt. Mikor megkerestük, éppen az egyik edzésével végzett.

- Milyen tréningről jön, birkózásról vagy K1-ről?
- Annak tudatában, hogy pár nap múlva Oszakában ringbe lépek, így a K1-es harcmodort tanulom, ami nagyon különleges, hiszen MMA-kategóriában lépek majd szorítóba. Lesz földharc is, de fontos, hogy az öklét is jól használja az ember.

- Miként jött az ötlet, hogy elindul egy K1-es versenyen?
- Régi álmom volt, számtalan közvetítést láttam a tv-ben, és voltam már kint élőben is magyarországi versenyeken, aztán kedvet kaptam hozzá. Bár arra nem gondoltam, hogy idén küzdhetek, hiszen, a birkózást nem hagytam abba, még terveim vannak a sportágammal... Úgy éreztem, ha már lehetőséget kaptam a sorstól, illetve a Nemzetközi Birkózó Szövetségtől, hogy engedélyezték az indulásomat, akkor nem illett nemet mondanom. És a pénz sem másodlagos, amit mindezért kapok.

- Egyébként verekedős gyerek volt?
- Egész kicsiként akadtak bunyóim az oviban is, de mikor elkezdtem a birkózást, a fölös energiatúltengésemet sikerült "megcsapolnom" a szőnyegen.

- Speciális edzéseken vesz részt?
- Olyan szempontból igen, hogy sokat kell öklöznöm. Lehet, sokan azt hiszik, ez pofonegyszerű, de mikor már szabályos keretek között kell legyőzni az ellenfelet, az más tészta.

- Furcsa, hogy a szabályokat említi, hiszen az MMA-ban szinte mindent lehet.
- Majdnem mindent, de a sportszerűség határain belül. Senki sem azért megy a szorítóba, hogy megsemmisítse riválisát, persze láttam már olyan csatákat, amikor egy-egy versenyzőnél elszakadt a cérna, de akkor ott volt a játékvezető.

Forrás: MTI

- Mit tud a japán ellenfeléről, Jamamotóról?
- Annyit, hogyan birkózik, és azt hiszem, 11 mérkőzést nyert zsinórban. Jó a földharcban, és ügyesen használja a kezét. Sok filmet megnéztem róla, és ez alapján is készülök a BVSC csarnokában.

- Bár gála jellege lesz ennek a tornának, mégis mit vár magától?
- Azt várom, hogy jó alaposan összevernek. A viccet félretéve, miután ez lesz az első alkalom, hogy testközelből is beleszagolok a K1 miliőjébe, igazán fogalmam sincs, mire lehet elég a birkózótudományom.

Tomka Tivadar