Társoldalunk:

Budai párbajtőrben megnyerte a Héraklész Vk-t

2007.01.07. 20:53

Nem indult jól számunkra, de vasárnap remekül zárult a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett junior vívó Héraklész Világkupa-verseny. Férfi párbajtőrben ugyanis a 224 induló között Budai Dániel végzett az első helyen, a döntőben Peterdi Andrást legyőzve.

A háromnapos verseny rangját mutatta, hogy 35 ország közel ezer vívója lépett pástra, a delegációkkal pedig edzői minőségben olimpiai és világbajnokok sora érkezett Budapestre. Így az olasz Stefano Cerioni (1988-ban, Szöulban ő nyerte a férfi tőr egyénit) és Angelo Mazzoni, a francia Franck Boiden és Lionel Plumenail, Németországból pedig a szöuli olimpián kardcsapatban aranyérmes Bujdosó Imre, akinek Alexandra lánya a német válogatottat erősíti.

Még pénteken Kreiss Fanni női tőrben elért 8. helye volt a legjobb magyar eredmény, szombaton azonban megszületett az első érmünk is. Ezt a női kardozók 127 fős mezőnyben Pető Réka szerezte, akit a döntőben az amerikai Rebbeca Ward, a tavalyi felnőtt világbajnok (!) győzött le 15-7-re. Ward 2006-ban a torinói vb-n 16 évesen lett aranyérmes a "nagyok" között.

Vasárnap a férfi párbajtőrözőknél jött össze a Világkupa legnépesebb mezőnye, hiszen 224 versenyző nevezett. A 32 közé négy magyar került be, Budai Dániel, Peterdi András, Szényi Péter és Csobó Dávid; s előző három a legjobb négybe is beverekedte magát. Itt Budai 15-11-re verte Szényit, aki így bronzérmes lett, a másik elődöntőben pedig Peterdi 15-14-re nyert az izraeli Beskin ellen. Majd az aranyéremért Budai 15-12-re legyőzte Peterdit.

A magyar válogatott így egy arannyal, két ezüsttel és egy bronzéremmel zárta a Héraklész Világkupát, s a négy dobogós helyezéssel teljesítette az elvárásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK