Társoldalunk:

Tass Olgát jelölték a tornászok a nemzet sportolójának

2007.01.18. 13:13

A Magyar Torna Szövetség elnöksége Lemhényiné Tass Olgát jelölte a Nemzet Sportolói közé, a Puskás Ferenc halálával megüresedett helyre.

A márciusban 78 éves Lemhényiné Tass Olga az 1956-os melbourne-i ötkarikás játékokon a kéziszercsapat tagjaként olimpiai bajnok, az összetett csapatversenyben ezüst-, ugrásban bronzérmes lett. Már ott volt az 1948-as londoni olimpián is, itt csapatban ezüstöt, 1952-ben Helsinkiben ismét ezüstöt, kéziszercsapatban bronzot nyert, egyéni összetettben a negyedik helyen végzett.

Még indult az 1960-as római olimpián is, ahol csapatban hetedik lett. A világbajnokságokról egy arany- és egy ezüstérme van. Sportpályafutása befejezése után a Testnevelési Egyetem tanáraként tevékenykedett a hazai tornasportban, illetve a magyar és a francia válogatott vezetőedzője és versenybíró is volt.

"Nagyon meglepődtem a hír hallatán, de ugyanakkor óriási megtiszteltetés is számomra, hogy a szövetség rám gondolt a jelölésnél. Boldog vagyok, bár úgy érzem, vannak kiválóbb sportolók is előttem. Az életem a torna, négy olimpián hat érmet szereztem, majd szakvezető és tanár is voltam, és közel a 80. évemhez mind a mai napig tanítok. Úgy vélem, ez az a sportág, melyet négy éves kortól kilencven évesig lehet űzni, a testet és a lelket is felfrissíti. A mozgás az alapja a testi-lelki harmóniának, ezzel kapcsolatban tavasszal meg is jelenik majd egy könyvem" - nyilatkozta Lemhényiné Tass Olga.

Puskás Ferenc halálával a Nemzet Sportolója cím birtokosai tizenegyen maradtak, akik Elbert Gábor sport-szakállamtitkárral közösen választanak a jelöltek közül. A sportszövetségek, civil szervezetek, s természetesen a Nemzet Sportolói is tehetnek javaslatot. A cím elnyerésére javasolt kiválóság nevét Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter terjeszti a kormány elé, amely határozattal dönt. A tornászok előtt a Magyar Labdarúgó Szövetség Dunai Antalt jelölte a Nemzet Sportolójának.

A sporttörvény értelmében a kormány a Nemzet Sportolója címet és az ezzel járó havi 500 ezer forintos életjáradékot a magyar sport tizenkét, 60 évnél idősebb, kimagasló eredményt elért bajnokának adományozhatja. Fontos kritérium, hogy a jeles személyiség aktív pályafutását követően is kimagasló szerepet töltsön be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolói Albert Flórián labdarúgó, Balczó András öttusázó, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Gyarmati Dezső vízilabdázó, Hammerl László sportlövő, Kulcsár Győző vívó, Székely Éva úszó, Polyák Imre birkózó, Portisch Lajos sakkozó, Zsivótzky Gyula atléta és Weltner Györgyné Ivánkay Mária asztaliteniszező para-sportoló.

KAPCSOLÓDÓ CIKK