Vágólapra másolva!
A chilei Fernando Gonzalez lesz a továbbjutást már egy nappal korábban kiharcoló, címvédő és világelső svájci Roger Federer ellenfele az ausztrál nyílt teniszbajnokság vasárnapi férfi döntőjében.

A korábban a hazai kedvenc Lleyton Hewittot, valamint az amerikai James Blake-et, majd a legjobb nyolc között a második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadalt elbúcsúztató dél-amerikai játékos a pénteki elődöntőben esélyt sem hagyott ellenfelének, a német Tommy Haasnak, aki mindössze öt játékot tudott nyerni az egész mérkőzés során.

A 26 éves Gonzalez szinte hibátlan teljesítménnyel rukkolt elő, adogatásai és tenyeresei ellenállhatatlanok voltak, kilenc ásza mellett egyetlen kettős hibát sem követett el, riválisa 20 nyerő ütésével szemben ő 42-szer helyezte elérhetetlenül a labdát. Ki nem kényszerített hibája mindössze három volt az egész meccs során, Haas 21-ig jutott ebben a mutatóban.

A találkozó egyoldalúságáról mindent elárul, hogy a csata csupán 91 percig tartott, s Gonzalez már az első meccslabdáját értékesítette. A párosban olimpiai bajnok chilei játékos pályafutása során először szerepelhet Grand Slam-torna fináléjában.

"Nagyon jó napot fogtam ki, bár már az előző három-négy meccsemen is remekül játszottam. Élvezem a teniszt" - mondta a mérkőzés után a győztes. "Életem első Grand Slam-döntőjében szerepelhetek, így jól kell teljesítenem. Roger messze a világ legjobbja, sokszor kikaptam már tőle, de most sokkal jobb formában vagyok, mint az előző alkalmakkor bármikor."

Forrás: MTI

Ihletett formában teniszezett a chilei

férfi egyes, elődöntő:
Gonzalez (chilei, 10.) - Haas (német, 12.) 6:1, 6:3, 6:1

A zimbabwei Cara Black és a dél-afrikai Liezel Huber nyerte a női párosok versenyét Melbourne-ben. A tapasztalt duó a pénteki fináléban a szabadkártyával indult, fiatal Csan Jüng-jen, Csuang Csea-jeng tajvani kettőst győzte le három játszmában. Black és Huber második közös Grand Slam-sikerüket aratták, először 2005-ben, Wimbledonban diadalmaskodtak együtt.

női páros, döntő:
Cara Black, Liezel Huber (zimbabwei, dél-afrikai, 3.) - Csan Jüng-jen, Csuang Csea-jeng 6:4, 6:7 (4-7), 6:1

A Daniel Nestor, Jelena Lihovceva kanadai, orosz, valamint a Max Mirnyij, Viktoria Azarenka fehérorosz duó jutott a vegyes párosok döntőjébe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

vegyes páros, elődöntő:
Nestor, Lihovceva (kanadai, orosz) - Ullyett, Huber (zimbabwei, dél-afrikai, 7.) 6:2, 7:5
Mirnyij, Azarenka (fehérorosz) - Björkman, Schiavone (svéd, olasz, 4.) 6:2, 6:3