Vágólapra másolva!
Az első helyen kiemelt orosz Marija Sarapovának és a harmadikként rangsorolt Martina Hingisnek is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az Indian Wellsben zajló, 5,38 millió dollár összdíjazású tenisztornán.

Sarapova három játszmában szenvedett vereséget honfitársnőjétól, Vera Zvonarevától. A torna első kimeletjének adogatájátékai során tizenkilenc kettős hibája volt. Búcsúja azt jelenti, hogy a világranglistán is elveszti vezető pozícióját. Zvonareva 2004-ben nyert utoljára Sarapova ellen.

"Nem értem, mi történt velem, a második játszmában 5-4-re vezettem, a mérkőzés megnyeréséért adogathattam, a játék elvesztése után teljesen szétestem" - mondta Sarapova. "A harmadik szett egy rémálom volt, ekkor semmi sem sikerült."

Hingist a szlovák Daniela Hantuchova győzte le két szettben.

A férfiak versenyének hasonló szakaszában az esélyeknek megfelelően vette az akadályt a spanyol Rafael Nadal és az amerikai Andy Roddick, míg a tizedik helyen kiemelt argentin David Nalbandian kikapott, igaz erős ellenféllel, a nyolcadikként rangsorolt horvát Ivan Ljubiciccsel szemben maradt alul.

Valószínűleg nem szívesen emlékszik majd vissza az idei, Indian Wells-i tornára Roger Federer, a férfi világranglista éllovasa, hiszen azután, hogy egyesben nagy meglepetésre a második fordulóban kiesett, párosban is már a nyolcaddöntőben búcsúzott. A bázeli klasszis honfitársával, Yves Allergóval indult a viadal párosversenyében, de a legjobb 16 között nem bírt a negyedik helyen kiemelt Paul Hanley, Kevin Ullyett ausztrál, zimbabwei duóval. Federeréknek a harmadik felvonásban, az úgynevezett szuper tiebreakben két meccslabdájuk is volt, de mindkettőt elpuskázták, a rivális pedig kihasználva ezt, megnyerte a találkozót.

Eredmények, férfiak (3,28 millió dollár összdíjazás), nyolcaddöntő:
Nadal (spanyol, 2.) - Ferrero (spanyol) 6:1, 6:1
Roddick (amerikai, 3.) - Gasquet (francia, 15.) 7:6 (7-3), 6:3
Ljubicic (horvát, 8.) - Nalbandian (argentin, 10.) 2:6, 6:4, 6:2
Chela (argentin) - Russell (amerikai) 6:4, 6:4ű

nők (2,1 millió dollár összdíjazás), nyolcaddöntő:
Kuznyecova (orosz, 2.) - Szugijama (japán, 16.) 6:2, 6:2
Hantuchova (szlovák, 14.) - Hingis (svájci, 3.) 6:4, 6:3
Golovin (francia, 13.) - Petrova (orosz, 4.) 6:2, 1:0-s állásnál Petrova visszalépett
Vaidisova (cseh, 6.) - Bartoli (francia) 4:6, 6:3, 6:2
Li (kínai, 12.) - Jankovic (szerb, 7.) 6:3, 7:6 (7-1)
Bammer (osztrák) - Ivanovic (szerb, 10.) 6:7 (6-8), 6:0, 6:3
Peer (izraeli, 11.) - Csakvetadze (orosz, 8.) 6:4, 7:6 (7-2)
Zvonarjova (orosz, 15.) - Sarapova (orosz, 1.) 4:6, 7:5, 6:1

a negyeddöntő párosítása:
Golovin - Bammer
Peer - Hantuchova
Vaidisova - Kuznyecova
Li - Zvonarjova

férfi páros, nyolcaddöntő:
Hanley, Ullyett (ausztrál, zimbabwei, 4.) - Allegro, Federer (svájci) 3:6, 6:2, 13-11