Vágólapra másolva!
Javult az állapota a kokain-túladagolás miatt a hét elején kórházba szállított korábbi profi ökölvívó világbajnok Johnny Tapiának, családja mégis gyászol, miután kedden autóbalesetben elhunyt a sportoló sógora és annak unokaöccse.

Tapia feleségének testvére, a 39 éves Robert Gutierrez, illetve a 23 éves Ben Garcia éppen Albuquerque-be tartott, hogy meglátogassa a kritikus állapotban kórházba került öklözőt, amikor egy hegyi útról lesodródott autójuk és az árokba zuhantak.

A korábbi kiváló sportoló párja elmondta, hogy a továbbra is az intenzív osztályon ápolt férje még nem tud a tragédiáról. "Egyre jobban van, minden remény megvan rá, hogy a túladagolást túléli, ám ez a hír végezhet vele" - nyilatkozta összetörve az asszony.

A februárban visszavonult 40 éves amerikai öklözőre hétfőn egy szállodai szobában találtak rá eszméletlenül. A rendőrök tájékoztatása szerint Tapia nem lélegzett, amikor a mentősök a helyszínre érkeztek, és kritikus helyzetét a vizsgálatok alapján kokain-túladagolás okozta.

A tizenegy éven át veretlen bokszoló az utcán nevelkedett, apját nem ismerte, anyját megölték. A ringben ellenállhatatlan volt, pályafutása során 56 győzelmet aratott, emellett ötször kapott ki, kétszer pedig döntetlent ért el, nagylégsúlyban, harmatsúlyban, illetve pehelysúlyban világbajnoki címet szerzett.

Felépülése után - melynek várható időpontját az orvosai egyelőre nem közölték - eljárás indul ellene kábítószer-birtoklás és fogyasztás miatt.