Vágólapra másolva!
Csütörtökön a nők selejtezőjével kezdődik meg az amszterdami tornász Európa-bajnokság, amelyen 39 ország 280 versenyzője vesz részt. A mezőnyben a sportág olyan elnyűhetetlen alakjai is ott vannak, mint az egykor Csollány Szilveszter nagy ellenfelének számító, 34 éves bolgár Jovcsev, vagy a nőknél a német színekben induló Csuszovityina, aki 1992-ben (!) a FÁK csapatával volt olimpiai bajnok. Az üzbég származású tornásznő már 32 éves.

A kor a jelek szerint azonban nem akadály: Jovcsev tavaly az aarhusi vb-n gyűrűn ezüstérmes volt, talajon ötödik lett, Csuszovityina pedig ugrásban a harmadik helyen végzett. Nagy öregnek számít a nyújtón világbajnok finn Tanskanen is, ő 32 éves, de lassan ebbe a körbe sorolhatunk két, a fiatalokkal dacolni szándékozó athéni olimpiai bajnokot is: az ukrán Goncsarov korláton, az olasz Cassina nyújtón nyert a görög fővárosban, s mindketten 30 esztendősök.

A regnáló szerenkénti világbajnokok között három európai akad, s valamennyien indulnak az Eb-n: a román Dragulescu tavaly talajon és ugrásban is a földkerekség legjobbja lett, a nőknél a brit Tweddle felemáskorláton, az ukrán Krasznyianszka gerendán szerzett vb-aranyat. De a női mezőnyből ki kell emelni az olasz Ferrarit is, aki az egyéni összetett világbajnoki címvédője.

Ami a 2006-os voloszi Eb eredményeit illeti, a görög városban a férfiaknál talajon az orosz Golocuckov, lólengésben a román Koczi, gyűrűn az orosz Szafoskin, ugrásban Dragulescu, korláton a szlovén Petkovsek, nyújtón a görög Marasz; a nőknél ugrásban az orosz Grudko, felemáskorláton Tweddle, gerendán a román Ponor, talajon pedig honfitársnője, Izbasa bizonyult a legjobbnak. S a címvédők közül Amszterdamban csupán Ponor nem indul.

Számunkra egyértelműen a lólengés lesz a középpontban, hiszen a 2005-ös debreceni Eb-n győztes, tavaly Eb-4. Berki Krisztián az aranyérem fő várományosa. Az UTE 22 éves versenyzője az elmúlt hetekben megnyerte a cottbusi és a maribori Világkupát is, s a mezőnyből ő rendelkezik a legerősebb gyakorlattal.

A voloszi Európa-bajnokságon úgy lett negyedik, hogy a döntőben nem sikerült tökéletesen a gyakorlata, s így Koczin kívül a német Szpiridonov és az ukrán Suprun is megelőzte; tegyük hozzá, óvások után. Most a német és az ukrán versenyző sem indul az Eb-n, s Berkinek a tavalyi világbajnokságon legjobb európaiként negyedik helyezett orosz Krjukov lehet a legnagyobb riválisa, természetesen a címvédő mellett. (Berki az aarhusi vb-n nem indult.)

"Minden rendben van, jó a közérzetem, és az edzések is jól sikerültek. Körülbelül két nap kellett ahhoz, hogy megszokjam az itteni lovat, de most már ezzel sincs probléma. Az elmúlt hetet is kiváló formában edzettem végig, és nagyon várom már a versenyt" - mondta el Berki Krisztián, aki kifejezetten reményt keltő produkciót nyújtott a "főpróbán".

A magyar Eb-csapat:
férfiak: Berki Krisztián, Czingli László, Szalontai István, Hidvégi Vid, Horváth Dávid, Hetrovics Marcell
nők: Korcsmáros Enikő, Csiszár Anna, Csillag Tünde

Hetrovics és Czingli mind a hat szeren indul, Szalontai nyújtón, talajon és ugrásban, Horváth talajon, korláton és nyújtón, Hídvégi lovon és korláton, míg Berki csak lovon. A nőknél Korcsmáros és Csillag mind a négy szeren, Csiszár csak talajon és gerendán szerepel.

Az Európa-bajnokság programja:
csütörtök: 10.30-20 óra: női selejtező
péntek: 10-21 óra: férfi selejtező
szombat: 12.30-14.15 óra: női összetett döntő; 15.30-17.30 óra: férfi összetett döntő
vasárnap: 11-13.30 ó: férfi talaj, lólengés, gyűrű és női ugrás, felemáskorlát döntő; 15-17.30 ó: férfi ugrás, korlát, nyújtó és női gerenda, talaj döntő

Fábik Tibor