Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes - oldalán a cseh Vladimirova Uhlirovával - nyerte a Gaz de France elnevezésű, budapesti salakpályás nőitenisz-torna párosversenyét, miután a döntőben két játszmában győzött a Martina Müller, Gabriela Navratilova (német, cseh) duó ellen, a Római Teniszakadémián. Egyesben a hatodik helyen kiemelt argentin Gisela Dulko diadalmaskodott.

Az első szettben kilenc perc alatt 3:0-ra vezettek Szávayék, ám amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is ment az előny, mert további tíz perc alatt kiegyenlítettek Müllerék. A folytatásban ismét remekül ment a tenisz a magyar, cseh kettősnek és végül nagy csatában, ötven perc alatt zsebelték be az első játszmát.

A folytatásban 2:2-ig fej-fej mellett haladt a két páros, ám ismét Szávayék percei következtek és játékot sem engedélyezve ellenfelüknek 1 óra 22 perc alatt megnyerték a finálét.

"Eddig egyszer játszottunk együtt Vladimirovával és már akkor is jól ment a játék, most viszont csodálatosan alakult a meccs" - mondta a 19 esztendős magyar tehetség. "Ami a további terveimet illeti, most jön az érettségi, azután egy kisebb tornán indulok, majd jöhet a Roland Garros." Szávay Ágnes pályafutása első WTA-tornagyőzelmét könyvelhette el párosban.

Egyesben az első szettet nagy csatában nyerte meg a selejtezőből feljutott, a világranglistán jelenleg 325. (!) román Sorana Cirstea, a másodikban azonban a jóval tapasztaltabb Dulko 4:0-ra elhúzott és magabiztos játékkal kiegyenlített. Az utolsó felvonásban egyre jobban elfáradt a 17 esztendős román és Dulko - két finálés szereplés után - végül 2 óra 26 perc alatt megszerezte első WTA-tornagyőzelmét egyesben.

eredmények, páros döntő:
Szávay, Uhlirova (magyar, cseh, 4.) - Müller, Navratilova (német, cseh) 7:5, 6:2

egyes döntő:
Dulko (argentin, 6.) - Cirstea 6:7 (2-7), 6:2, 6:2

A címvédő Rafael Nadal nyerte a Barcelonában rendezett, 850 ezer euró összdíjazású salakpályás férfi viadalt, miután a döntőben két játszmában győzött az argentin Guillermo Canas ellen.

A spanyol klasszis, aki 2005 óta harmadszor diadalmaskodott a katalán fővárosban, sorozatban 72. meccsét nyerte meg salakpályán. Korábban egyedül Mats Wilandernek sikerült három egymást követő tornán diadalmaskodnia Barcelonában: a legendás svéd teniszező 1982. és 1984. között vitte el a pálmát.

Nadal pályafutása huszadik, idei harmadik WTA-tornagyőzelmét szerezte meg egyesben: egy hete Monte-Carlóban nyert, március 18-án Indian Wellsben győzött.

eredmény, döntő:
Nadal (spanyol, 1.) - Canas (argentin, 12.) 6:3, 6:4

Salakpályás rekorderek 1968, a nyílt rendszer bevezetése óta:
72 siker: Rafael Nadal (spanyol) - 2005 áprilisa óta
53: Guillermo Vilas (argentin) 1999. május-október
46: Björn Borg (svéd) 1977. október - 1979. május
40: Thomas Muster (osztrák) 1995. február-június
38: Muster 1995. augusztus-1996 április
38: Ilie Nastase (román) 1973. május-október

A Casablancában rendezett, 323 250 dollár összdíjazású férfi torna döntőjében:
Mathieu (francia, 8.) - Montanes (spanyol) 6:1, 6:1