Vágólapra másolva!
Az orosz világbajnokot, Vlagyimir Kramnyikot választották 2006 legjobb sakkozójává. A "64-Sahmatnoje Obozrenije" főszerkesztője, Alekszander Rosalj tizenkettedik éve szervezi a sakk Oscar-díj odaítélésére a szavazást, ismét támogatta a voksolást a FIDE. Kramnyik meggyőző fölénnyel nyert,  a bolgárok exvilágbajnoka, Veszelin Topalov 808 ponttal kapott kevesebbet. Az indiai exvilágbajnok Viswanathan Anandot a harmadik helyre jelölték. Az örmény Levon Aronjan, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és az azeri Tejmur Radzsabov mögött Lékó Péter hetedik lett.

A spanyol sakkszervező és újságíró, Jordi Puig 1968-ban kérte először voksolásra az újságírókat, akik Borisz Szpasszkijnak ítélték a díjat. Egy évvel később Szpasszkij már a sakkozás tizedik világbajnokaként győzött. Az amerikai Robert Fischer évei következtek, az amerikai fenomén háromszor is joggal érdemelte ki az Oscar-díjat. Tőle Anatolij Karpov vette át az uralkodói szerepet, a sakkozás tizenkettedik világbajnokát 1973 és 1977 között megszakítás nélkül ötször választották meg az év legjobbjának. Bár Karpov a svájci Viktor Korcsnojjal szemben 1978-ban megvédte címét, az újságírók mégis a világbajnoki döntőn vesztesének, Korcsnojnak adták a díjat.

Karpov 1979 és 1981 között ismét tündökölt, majd kihívója, Garri Kaszparov vette át tőle a stafétabotot. Kaszparov 1982-ben és 1983-ban nyert a szavazáson, majd Karpovot pályafutása során utoljára 1984-ben választották a legjobbnak. Kaszparov világbajnoki címének megszerzésével, majd megvédésével méltán érdemelte ki négyszer is az Oscar-díjat. Puig úr 1989-ben bekövetkezett halálával 1995-ig nem volt igazi gazdája a szavazás megszervezésének. Ezt az időszakot többen is kihasználták, sokan rendeztek házi szavazásokat, hogy saját népszerűségüket növeljék, de csak 11 éve van ismét igazi szervezett voksolás, amelynek rangot ad, hogy nyomon követhető, kik is értékelték az elért eredményeket.

Kaszparov 1995-ben és 1996-ban lett Oscar-díjas, 1997-ben és 1998-ban Viswanathan Anandot választották a legjobbnak. Kaszparov 1999-ben ismét győzött, 2000-ben többen voksoltak londoni legyőzőjére, Vlagyimir Kramnyikra, kivívták a szuperversenyeken villogó Kaszparov rosszallását. A harmadik évezred első Oscar-díját Kaszparovnak ítélték, az exvilágbajnok elsőségéhez nem férhetett kétség, Kramnyik szoros versenyben előzte meg Ruszlan Ponomarjovot. Négy éve ismét Kaszparovot választották a legjobbnak, Lékó Péter bravúros szerepléssel megérdemelten lett második. 2003-ban Anand nyert meggyőző fölénnyel, az orosz Peter Szvidler követte. Kaszparov és Kramnyik mögött Lékó az ötödik helyen végzett.

Anand 2004-es esztendőben elért ragyogó eredményeit a szakma is díjazta, óriási fölénnyel győzött, 1541 ponttal előzte meg az orosz Szuperbajnokság nyertesét, Garri Kaszparovot, Lékó Pétert szoros küzdelemben a harmadik helyre jelölték. Vlagyimir Kramnyik, Rusztam Kaszimdzsanov és Veszelin Topalov volt a további sorrend.

Egy pillanatig sem lehetett kétséges, hogy Veszelin Topalov érdemli ki 2005-ös Oscar-díjat. Bámulatos teljesítménnyel megnyerte a San Luis-i világbajnokságot. Győzött a szófiai szuperversenyen, holtversenyben volt első a linaresi tornán, s dortmundi holtversenyes második, a Wijk aan Zee-i harmadik helyével sem kellett szégyenkeznie, 293-an jelölték a legjobbnak. Nem lehetett kétséges Viswanathan Anand második helye sem. Második lett a világbajnokságon, ezüstérmes Wijk aan Zee-ben és Szófiában, harmadikként zárta linaresi szereplését, s valamennyi rapid tornát is megnyerte.

A hagyományoknak megfelelően a legjobb tízre adhatta le voksát a "szakma", hatvannégy nagymester is voksolt. Az összesítéskor az első hely 13 pontot ért, a második 11-et, a harmadik hely 9 pontot kamatozott, a negyedik helyezés hetet jelentett, majd helyezésenként eggyel csökkent a pontszám.

Meggyőző fölénnyel, pályafutása során másodszor nyert az egyesített világbajnoki cím birtokosa, Vlagyimir Kramnyik. Az orosz világelső hosszas betegség után remekelt a torinói sakkolimpián, megnyerte a dortmundi szuperversenyt, és emlékezetes csatában legyőzte Veszelin Topalovot az elisztai világbajnoki döntőn, amelynek menete, a sakktáblán kívül is zajló "háború" alaposan megosztotta sakkvilágot. Hatvannégy nagymester közül hárman Topalovot nem jelölték a legjobb tízbe, és egy címviselő Kramnyikot "büntette". A bolgár exvilágbajnok sem zárt rossz évet, holtversenyben volt első Ananddal a Corus tornán, megnyerte a szófiai szuperversenyt, holtversenyben másodikként végzett a linaresi viadalon.

Megérdemelt Viswanathan Anand harmadik helye, holtversenyes elsőség Wijk aan Zee-ben, és valamennyi rapid versenyt megnyerte. A további helyezettek is szép eredményekkel dicsekedhetnek. Levon Aronjan, az örmény olimpiai bajnok válogatott éltáblása első volt Linaresben, holtversenyben osztotta a dicsőséget a moszkvai Tal-emlékversenyen. Vaszili Ivancsuk megnyerte a Capablanca-emlékversenyt, második az Eb-n és Foroszban, remekelt az EK-n. Tejmur Radzsabovot linaresi második helyéért, korzikai rapid elsőségéért jutalmazták. Lékó Péter Moszkvában tündökölt, Alekszandr Morozevics Bielben és Monacóban aratott sikert. Sahriyar Mamedgyarov kiegyensúlyozott teljesítménnyel nagyot lépett előre a világranglistán, az Essent-tornán holtversenyben végzett az élen Polgár Judittal. A nagy tehetség, a 16 éves norvég Magnus Carlsen szorgalmasan gyűjtögette a jó eredményeket és az Élő-pontokat.

A legjobb 10 rangsora:

1.Vlagyimir Kramnyikorosz3636204473017625134
2.Veszelin Topalovbolgár282844127532516851065
3.Viswanathan Anandindai27544168777325139451
4.Levon Aronjanörmény223815378065402614854
5.Vaszilij Ivancsukukrán1122531023483630302326
6.Tejmur Radzsabovazeri980461023222635373921
7.Lékó Pétermagyar963-5923333828332321
8.Alekszandr Morozevicsorosz88845818272736213019
9.Sahriyar Mamedgyarovazeri860212613303028221715
10.Magnus Carlsennorvég433681911211815202032

A további sorrend:
Peter Szvidler (orosz) 598, Ruszlan Ponomarjov (ukrán) 312, Polgár Judit (magyar) 262, Dmitrij Jakovenko (orosz) 227, Borisz Gelfand (izraeli) 211 pont.

Verőci Zsuzsa