Vágólapra másolva!
A zágrábi asztalitenisz-világbajnokságon Tóth Krisztina és Póta Georgina szenzációs játékkal 4:2-re legyőzte a harmadik helyen kiemelt hongkongi Tie Ja-na, Csang Rui duót, így bejutott a legjobb nyolc közé, ahol azonban 4:1-re kikapott a világ két legjobb védőjátékosa, Kim Kjung Ah és Park Mi Jung alkotta dél-koreai párostól.

A nyolcaddöntőben Tóthék egészen hihetetlen rajtot produkáltak: az első szettet 13-11-re, a másodikat 1-7-ről fordítva 12-10-re, a harmadikat 11-7-re nyerték. Ezután azonban a hongkongiak magukhoz tértek, s a negyedik, majd az ötödik játszma is az övék lett, 11-7-tel, illetve 11-5-tel. A hatodik szettben a mieink 4-0-ra megléptek, s bár innen Tie Ja-náék 4-3-ra még felkapaszkodtak, ezután zsinórban hat magyar pont következett. A Tóth, Póta kettős végül 11-4-re hozta a játszmát, így 4:2-re legyőzte a harmadik helyen kiemelt ellenfelét!

"Ez az, amire a vb előtt csak álmunkban gondoltunk: éremért játszhatunk!" - mondta boldogon Tóth, és Pótával megpróbáltak kicsit félrehúzódni szusszanni egyet, mert a négy közé jutásért, azaz immár éremért a kora délutáni programban újra asztalhoz kellett állniuk, mégpedig a világ két legjobb védőjátékosa, Kim Kjung Ah és Park Mi Jung alkotta dél-koreai páros ellen.

S ezt a mérkőzést már nem sikerült megnyerniük, 4:1-re kikaptak, ám a játszmák részletes eredménye visszaadja, milyen nagy csatát vívtak: magyar szempontból 10-12, 10-12, 14-16, 11-9 és 10-12 állt az eredményjelzőn az egyes szettek után. Póta bátran, Tóth okosan játszott, s hogy ez így mégis kevésnek bizonyult, azért is történhetett meg, mert a háló a dél-koreaiaknak szettenként négy-öt labdamenetben is segített...

"Azért így is csodálatos, amit Ginával elértünk. Világbajnokságon most indultunk először együtt, és igazából az volt az álmunk, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé, ami sikerült. Legyőztük Tie Ja-náékat, akiknek már volt olyan szezonjuk, hogy nyolcból nyolc Pro Tour versenyt nyertek meg. Ami a koreaiakat illeti, ők is rettenetesen erős párost alkotnak. Még amikor Bátorfi Csillával játszottam együtt, megesett, hogy simán vertek 4:0-ra bennünket. Most pedig nem sokon múlt, hogy mi nyerjünk. Sajnos a nyolcaddöntő után alig maradt időnk pihenni, ami ugyan a koreaiakra is áll, de egy védőnek ilyenkor mindig könnyebb a dolga. S ők napi tíz órát edzenek, így a kondijukkal nem lehetett gondjuk. Egyébként nem értem a szervezőket, hogy miért nem adták meg a vb-nek a rangot azzal, hogy a nyolcaddöntő és a negyeddöntő között nagyobb szünetet hagynak. Wmbledonban sem mondják Federernek és Nadalnak fél órával az eldődöntő után, hogy menjenek döntőt játszani..." - nyilatkozta Tóth Krisztina.

Még délelőtt a 16 közé bejutott Lovas Petra, Pergel Szandra kettősünk a papírformának megfelelően 4:0-ra kikapott a kínai Li Nan, Liu Si-ven duótól.

Délután Tóth Krisztinára még egyéni mérkőzés is várt, a 16 közé jutásért a holland színekben versenyző, de kínai születésű idei egyéni Európa-bajnok Li Jiao ellen. Két párosmérkőzés fáradtságával a kezében és a lábában nem sok esélye volt, a magyar játékos ugyan derekasan küzdött, ám riválisa uralta a meccset, s ezzel Tóth a legjobb 32 között búcsúzott.

S még a férfi egyéniben is volt érdekeltségünk, mivel Jakab János még szerda éjjel a 64 között 4:1-re legyőzte az olaszok kínai származású játékosát, Jang Mint. Jakab így bejutott a 32 közé, ami vb-n magyar férfi játékosnak legutóbb tíz éve sikerült. Akkor éppen a jelenlegi szövetségi kapitánynak, Harczi Zsoltnak jött össze a bravúr.

Ennél többre azonban már nem futotta a Lombard-BVSC fiatal tehetségétől, 4-1-es vereséget szenvedett a világranglistán 16. helyen tanyázó tajvani Csuan Cseh-jüantól, vagyis nincs már magyar versenyben Zágrábban.