Vágólapra másolva!
Az országúti kerékpáros ob keretében csütörtökön Dunakilitiben az egyéni időfutamot, míg vasárnap Orfű környékén a mezőnyversenyt rendezik meg.

Mindkét számban Bodrogi László, a Credit Agricole csapat kitűnősége a címvédő, aki idén is rajthoz áll. A cronón nagy meglepetés lenne, ha bárki jobb időt érne el nála a 37 km-es távon, ugyanakkor a 178 km-es vasárnapi versenyen már sokkal könnyebben elképzelhető, hiszen több komoly riválisa is akad.

Az időfutamot teljesen sík terepen rendezik, míg a mezőnyversenyre egy nagyon látványos és nehéz pályát alakítottak ki a szervezők, ugyanis a 12 km-es körpályán két komolyabb emelkedő is van, amelyeken a jó erőben lévő versenyzők leszakíthatják riválisaikat.

Bodrogi mellett aranyéremre esélyes lehet a pécsiként szinte hazai pályán induló Ivanics Gergely, vagy a P-Nívó reménységei, Cziráki István, Szekeres Csaba és a kedd óta magyar állampolgár Remák Zoltán.

Bodrogihoz kapcsolódó hír, hogy együttese kijelölte a jövő szombaton rajtoló Tour de France-ra a keretét, s a nyolc biztos indulóban a magyar kerekes nincs benne, de a kilencedik helyre pályázó további négy versenyző között van, azaz egy jó szereplés nagyot javíthatna indulási esélyein.