Társoldalunk:

Vereckei kiharcolta a vb-részvételt 500 méteren

2007.07.13. 17:09

Vereckei Ákos nyerte a kajak egyesek 500 méteres versenyét a Szegeden zajló kajak-kenu pótválogatón, így a két héttel ezelőtti Eb-hez hasonlóan ő képviselheti Magyarországot ebben a számban a Duisburgban augusztus 9. és 12. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Az egyetlen péntek délelőtti fináléban az Európa-bajnokságon is szerepelt Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál, Balázs Péter kenu négyes nyert az 500 méteres távon. A délutáni program a sokak által várt olimpiai számmal, a férfi K-1 500 méteres döntővel kezdődött, amelyben Vereckei már a start után az élre állt. Boros 200 méternél még befogta a kétszeres olimpiai bajnokot, aki a táv kétharmadánál elhúzott, és még a finisre is megtartott egy keveset az előnyéből.

A Domino-Honvéd 30 éves kajakosa ötszázon tíz éve uralja a hazai egyes mezőnyt (nemzetközi szinten is nagyágyú, hisz a szám háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnoka), riválisai közül egyedül Benkő tudta tavaly elvenni tőle az indulási jogot, ám az ötkarikás indulásért most újfent Vereckei küzdhet meg a magyar válogatott tagjaként.

"Nehéz volt ismét formába lendülnöm, hiszen ebben az évben eddig két világversenyen, a Mol Világkupán és az Eb-n, no meg három válogatón szerepeltem - mondta Vereckei Ákos. "Ezzel együtt úgy érzem, magabiztosan nyertem, és megvalósítottam a taktikámat. Boros is jó idényt produkál, az edzéseken együtt készülünk, így tudtam, hogy össze kell kapnom magam. Pihenőre most nincs időm, néhány hét múlva itt a vb, ahol az olimpiai kvalifikáció a tét.

A férfi K-4 500-as fináléban az ifjakból álló Csamangó Attila, Boros Attila, Bozsik Gábor és Sík Márton kvartett náluk is fiatalabb riválisokkal küzdött eredményesen. A négyes a tavalyi szegedi vb-n egy ezüstéremmel bizonyította, hogy több mint ígéretes versenyzők alkotják, és számukra immár Duisburgban is adott a lehetőség a továbblépésre.

A pénteki záró futamban C-4 1000 méteren kisebb meglepetésre a Balázs Gábor, Metka Márton, Sáfrán Mátyás, Mike Róbert négyes legyőzte a délelőtt ezren nyerő Joób-féle hajót. Féltávig együtt haladtak, ám Metkáék eztán rákapcsoltak, és a hajrát későn indító rivális előtt finiseltek, ami számukra vb-részvételt ér.

eredmények:
férfi K-1 500 m:
1. Vereckei Ákos (Domino Honvéd) 1:38.465 p
2. Boros Gergely (Atomerőmű SE) 1:38.477
3. Benkő Zoltán (Graboplast VSE) 1:40.703

férfi K-4 500 m:
1. Sík Márton, Csamangó Attila, Bozsik Gábor, Boros Attila (Démász-Szeged, Csepel, Tiszaújváros) 1:22.449 p
2. Schenk Áron, Paumann Dániel Máté, Tóth Dávid, Deák Márton (MTK) 1:22.893
3. Kassai Álmos, Nagy Gábor, Boros Zoltán, Siha Zsolt (BSE-ESMA, Tata, Csongrádi KKK) 1:27.381

C-4 500 m:
1. Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál, Balázs Péter (Démász-Szeged, Mezőgép KGF, BSE-ESMA) 1:32.990 p
2. Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás, Balázs Gábor (UTE, KSI) 1:33.668
3. Horváth Gergely, Körmendi Péter, Korisánszky Péter Dániel, Kiss Tamás (Csepel, KSI) 1:36.182

C-4 1000 m:
1. Balázs Gábor, Metka Márton, Mike Róbert, Sáfrán Mátyás (KSI, UTE) 3:17.053 p
2. Horváth Gábor, Joób Márton, Sarudi Pál, Balázs Péter (Démász-Szeged, Mezőgép KGF, BSE-ESMA) 3:18.343
3. Tóth Márton, Körmendi Péter, Korisánszky Péter Dániel, Kiss Tamás (BKV Előre, KSI, Csepel) 3:23.689

Szombaton délelőtt C-1, C-2, C-4 200 méteren és a férfi K-2, K-4 200 méteres számban kerül sor válogatóra a Maty-éren, délután pedig a C-1 500 méteres verseny zárja a sort.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK