Vágólapra másolva!
A nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes két játszmában legyőzte a hazai közönség előtt szereplő Sara Erranit és ezzel bejutott a döntőbe a 145 ezer dollár összdíjazású palermói salakpályás nőitenisz-tornán.

Az első játszmát szoros küzdelemben nyerte meg a 18 esztendős magyar tehetség, a másodikban azonban már végig irányított, és simán győzött.

"Jól kezdődött számomra a meccs, agresszívan játszottam és 2:0-ra, majd 3:1-re is vezettem, ám továbbra is erőltettem a támadást, de hibázni kezdtem és ellenfelem 5:3-ra fordított. Ezt követően ismét jobban összpontosítottam, sikerült kiegyenlíteni, majd nullra nyertem a rövidítést" - mondta Szávay, aki pályafutása során első alkalommal jutott be egyesben WTA-torna döntőjébe.

"A második szettben az első három gém nagyon szoros volt, de megnyertem mindegyiket és ezzel eldőlt a mérkőzés. Szerencsére későn játszottunk, és már nem volt elviselhetetlen meleg a pályán. "

Szávay elmondta, hogy a második helyen kiemelt német Martina Müller, akivel vasárnap a döntőt játssza, "küzdős" teniszező, így nagyon kemény meccsre számít. A két játékos eddig egy alkalommal találkozott: két éve a modenai tornán Szávay győzött 7:6 (9-7), 6:4-re.

WTA-torna, Palermo (145 ezer dollár), elődöntő:
SZÁVAY ÁGNES (8.) - Errani (olasz) 7:6, 6:1
Müller (német, 2.) - Knapp (olasz) 6:4, 4:6, 6:1

Az első helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal és a svájci Stanislav Wawrinka jutott be a Stuttgartban zajló, 642 750 euró összdíjazású salakpályás viadal döntőjébe.

ATP-torna, Stuttgart (642 750 euró), elődöntő:
Wawrinka (svájci) - Chela (argentin, 7.) 6:7 (2-7), 6:4, 6:1
Nadal (spanyol, 1.) - Lopez (spanyol) 6:1, 7:5

ATP-torna, Amersfoort (353 450), elődöntő:
Darcis (belga) - Juzsnyij (orosz, 2.) 4:6, 6:0, 7:5
Eschauer (osztrák) - Haase (holland) 6:4, 6:4

Szávay elődöntős Palermóbanhttp://www.origo.hu/sport/tenisz/20070720-daviskupa-nem-birtak-a-monacoiakkal-teniszezoink.html?pIdx=1