Vágólapra másolva!
A Tour de France kerékpáros körversenyen két szakaszt megnyerő, de összetettben jelenleg csak 23. kazah Alekszandr Vinokurov megbukott a doppingvizsgálaton. A bejelentést követően az Astana vezetői úgy döntöttek, hogy a csapat visszalép.

Az Astana csapat sztárját, első számú versenyzőjét a szombati időfutamon aratott sikere után ellenőrizték. Elöljárói egyelőre nem közöltek részleteket, a L'Equipe című sportlap internetes oldala azonban úgy értesült, hogy az elemzés során a szakemberek homológ vértranszfúziós eljárást tártak fel. Az időfutam előtt nem sokkal beadagolt vér nem az övé volt, hanem egy alkalmas donortól származott.

A 33 éves Vinokurovot hétfő este - újabb győzelme után - ismét ellenőrizték, annak a tesztnek az eredménye egyelőre nem ismert, de beszámolók szerint nagy valószínűséggel az első kontroll megállapítását erősíti majd meg.

A bejelentést követően az Astana vezetői úgy döntöttek, hogy a csapat visszalép az idei Tour de France-tól. Ezzel kiválik a mezőnyből az összetettben ötödik helyen álló német Andreas Klöden, valamint a nyolcadik - ugyancsak kazah - Andrej Kaszecskin is.

A csapat egyúttal felfüggesztette Vinokurov versenyzési jogát. Az érintett ragaszkodik a B-teszthez, vagyis a szombati minta ellenőrző elemzéséhez.

Christian Preudhomme Tour-igazgató kategorikusan cáfolta, hogy félbaszakítanák a viadalt: "Szóba se jöhet a leállítás, csak mert néhányan orosz rulettet játszanak! Azt tanácsoltuk az Astanának, hogy haladéktalanul szálljon ki a versenyből. A kerékpársportnak talán jót tesznek a mai történések, mert megmutatják, hogy lehetetlen kijátszani az új kontrollt."