Vágólapra másolva!
Vakság és idő előtti visszavonulás fenyegeti Anthony Mundine-t, a Boksz Világszervezet (WBA) korábbi nagyközépsúlyú bajnokát.

Az ausztrál ökölvívó felelőtlenül a nyálával tisztította meg kontaktlencséjét, és olyan súlyos szemfertőzést kapott, hogy bal szemének csaknem a teljes látóképességét elveszítette.

Az 32 éves Mundine 2001-ben döntött úgy, hogy ringbe lép, mert rögbiben kihagyták a válogatottból. 2003. szeptember 3-án megszerezte a WBA övét, amelyet egy évvel később elvett tőle a Puerto Ricó-i Manny Siaca.

A bokszbajnok 2001 októberében azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy közölte: az amerikaiak maguknak köszönhetik a szeptember 11-ei terrortámadást. Ezért a megjegyzéséért a Boksz Világtanács (WBC) törölte őt a ranglistájáról.