Társoldalunk:

Henin bemelegedett, Bagdatisz búcsúzott

2007.08.27. 22:12

Az első helyen kiemelt belga Justine Henin könnyed játékkal jutott be a második fordulóba az amerikai nyílt teniszbajnokság női versenyében. Az egyesben induló két magyar közül Nagy Kyra lépett elsőként pályára, és a várakozásnak megfelelően sima vereséget szenvedett Venus Williamstől. A férfiaknál máris búcsúzott a tizennyolcadikként rangsorolt ciprusi Markosz Bagdatisz, akit a fehérorosz Max Mirnyij vert meg négy szettben.

A centerpályán rendezett összecsapáson Nagy az első szettben 0:5-nél nyerte első játékát, méghozzá úgy, hogy elvette az idei wimbledoni bajnokság győztesének adogatását. Majd ezt követően saját szerváját is hozta, így, miután újabb lehetőségét már nem hibázta el Williams, 28 perc alatt 6:2-re veszítette el az első szettet.

A folytatásban ismét voltak remek pillanatai a magyar játékosnak, ennek ellenére a második szettben csak egy játékot tudott nyerni és végül egy kettős hibával, 26 perc alatt 6:1-re bukta el a játszmát.

A viadal esélyesei közül a férfiaknál az első helyen kiemelt svájci Roger Federer, míg a nőknél Venus húga, Serena Williams és a Wimbledonban döntőt játszó szerb Ana Ivanovic is magabiztos sikerrel lépett a második körbe, utóbbi honfitársnője, Jelena Jankovic sem hibázott.

Ugyancsak gond nélkül vette az első akadályt a férfiaknál negyedikként rangsorolt orosz Nyikolaj Davigyenko, aki az amerikai Jesse Levine-on lépett túl könnyedén.

Az utolsó állva maradt magyar, Szávay Ágnes közép-európai idő szerint keddről szerdára virradó éjjel lép pályára. A viadal honlapja szerint a 18 éves kiválóság - aki a kvalifikációból főtáblára jutott német Sandra Klösellel csap össze - a negyedik meccset vívja a 10-es pályán, ahol az első találkozó 18 órakor kezdődik.

A világranglistán 31. Szávay - aki szombaton hátsérülés miatt feladta New Haven-i döntőjét az orosz Szvetlana Kuznyecova ellen - riválisa a 113. helyen áll, és 10 évvel idősebb nála.

Eredmények:
nők, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
V. Williams (amerikai, 12.) - Nagy Kyra 6:2, 6:1
Henin (belga, 1.) - Georges (német) 6:0, 6:3
Bartoli (francia, 10.) - Glatch (amerikai) 6:1, 6:1
Safarova (cseh, 20.) - Moore (ausztrál) 6:3, 6:2
Zvonarjeva (orosz, 27.) - Jidkova (orosz) 6:0, 6:7 (5-7), 6:0
Errani (olasz) - Voracova (cseh) 7:5, 6:3
Pironkova (bolgár) - Pucskova (orosz) 6:3, 6:4     
Petkovic (német) - Cohen (amerikai) 6:4, 6:1
Jankovic (szerb, 3.) - Gajdosova (szlovák) 6:2, 7:6 (7-2)
Szafina (orosz, 15.) - Castano (kolumbiai) 6:2, 6:3
Szugijama (japán, 28.) - Klepac (szlovén) 6:3, 6:1
Lihovceva (orosz) - Albanese (amerikai) 6:0, 6:2
Makarova (orosz) - Schruff (német) 6:1, 0:6, 6:2
Govorcova (fehérorosz) - Arvidsson (svéd) 6:3, 2:6, 6:3
Bondarenko (ukrán) - Ruano Pascual (spanyol) 6:3, 7:6 (7-4)
Ivanovic (szerb, 5.) - Nakamura (japán) 6:1, 6:1
S. Williams (amerikai, 8.) - Kerber (német) 6:3, 7:5
Gyementyjeva (orosz, 14.)  - Cohen-Aloro (francia) 6:4, 6:3
Bammer (osztrák, 19.) - Tanasugarn (thaiföldi) 6:4, 6:4
Bondarenko (ukrán, 21.) - Dulko (argentin) 6:4, 6:3
Duscsevina (orosz) - Santangelo (olasz, 25.) 6:2, 6:4
Cornet (francia) - Stosur (ausztrál, 29.) 6:3, 6:2
Camerin (olasz) - Pucsek (fehérorosz) 6:3, 7:6 (7-4)
Wozniacki (dán) - Obziler (izraeli) 4:6, 6:2, 7:5
Rezai (francia) - Cravero (a1rgentin) 6:3, 7:5
Daniilidu (görög) - Meusburger (osztrák) 6:2, 6:4
Bicskova (orosz) - Jen (kínai) 6:2, 6:4
Knapp (olasz) - Csan (tajvani) 6:2, 6:0
Shaughnessy (amerikai) - King (amerikai) 6:3, 5:7, 6:4
Cetkovska (cseh) - Craybas (amerikai) 6:0, 7:6 (7-4)
Olaru (román) - Harkleroad (amerikai) 7:5, 1:6, 6:4
Rolle (amerikai) - Golovin (francia, 17.) 6:4, 1:6, 6:2.

férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Federer (svájci, 1.) - Jenkins (amerikai) 6:3, 6:2, 6:4
Berdych (cseh, 9.) - Gicquel (francia) 6:3, 7:6 (7-0), 6:2
Haas (német, 10.) - Darcis (belga) 6:7 (5-7), 7:5, 6:3, 6:4
Canas (argentin, 14.) - Ramirez Hidalgo (spanyol) 6:3, 4:6, 7:5, 6:3
Murray (brit, 19.) - Cuevas (uruguayi) 6:2, 6:3, 6:0
Verdasco (spanyol) - Mathieu (francia, 22.) 3:6, 1:6, 6:4, 6:3, 6:3
Isner (amerikai)-Nieminen (finn, 26.) 6:7 (4-7), 7:6 (7-4), 7:6 (7-5), 6:4
Almagro (spanyol, 28.) - Kuznetsov (amerikai) 6:4, 6:0, 7:6 (7-4)
Kiefer (német) - Spadea (amerikai) 6:2, 7:6 (7-1), 6:3
Capdeville (chilei) - Schüttler (német) 5:7, 6:3, 6:7 (4-7), 6:4, 6:3
Petzschner (német) - Becker (német) 2:6, 3:6, 6:4, 6:4, 6:1
Björkman (svéd) - Guzman (argentin) 6:3, 7:6 (7-4), 6:2
Simon (francia) - Waske (német) 6:4, 6:1-nél Waske feladta
Bolelli (olasz) - Benneteau (francia) 6:3, 6:4, 3:6, 6:1
Grosjean (francia) - Goldstein (amerikai) 6:1, 4:1-nél Goldstein feladta
Li (dél-koreai) - Hrbaty (szlovák) 6:7 (4-7), 6:4, 7:5, 6:7 (6-8), 6:4
Horna (perui) - Luczak (ausztrál) 7:6 (7-4), 6:3, 7:6 (8-6)
Gasquet (francia, 13.) - Roitman (argentin) 7:5, 6:1, 6:2
Mirnyij (fehérorosz) - Bagdatisz (ciprusi, 18.) 6:3, 7:5, 3:6, 7:6 (8-6)     
Andrejev (orosz) - Kendrick (amerikai) 7:6 (7-4), 6:3, 6:4
Young (amerikai) - Guccione (ausztrál) 6:7 (2-7), 6:3, 6:2, 6:3
De Voest (dél-afrikai) - Ascione (francia) 6:2, 3:0-nál Ascione visszalépett
Davigyenko (orosz, 4.) - Levine (amerikai) 6:4, 6:0, 6:1
Lopez (spanyol) - Ferrero (spanyol, 21.) 6:3, 6:4, 6:4

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK