Társoldalunk:

Vb-érmekkel nyitottak maratoni kajak-kenusaink

2007.09.08. 16:04

A kenus Csabai Edvin - megvédve címét - aranyérmet szerzett egyesben a győri maratoni kajak-kenu világbajnokságon, a kajakos Csay Renáta második lett. Az ifjúságiak között a kajakos Hegyi Zomilla révén magyar győzelem született, mögötte Havas Eszter lett a második és a fiú kenusoknál is jutott egy ezüst a házigazdáknak Devecseri Ádámnak köszönhetően.

Előbb a hölgyek 18 fős mezőnye rajtolt el, őket öt perccel követve a 22 kenus vágott neki a több mint 27 kilométeres távnak, azaz a két verseny egyszerre zajlott a Mosoni-Dunán.

A nőknél a hatszoros maratoni világbajnok, tavaly egyesben második Csay és Folláth Vivien is tagja volt a start után ellépett öt-hat fős élbolynak, amelyben szintén ott volt a címvédő brit Anna Hemmings, a szám abszolút favoritja. Sokáig váltott vezetéssel haladtak a versenyzők, majd a negyedik kör közepén a szigetországi lapátforgató ritmust váltott és megpróbált elhúzni riválisaitól, akik közül egyedül a Graboplast VSE kajakosa, azaz a hazai környezet előnyét élvező Csay tudta tartani vele a lépést.

Forrás: [origo]

A befutóhoz közeledve előbb az egyik, majd a másik lapátolt az első helyen, az utolsó pár száz méterre azonban Hemmingsben maradt több tartalék, még egy sprintre is futotta az erejéből, Csay pedig nem tudott vele tartani, így csakúgy mint tavaly, meg kellett elégednie a második hellyel. Folláthnak egészen a hajráig volt esélye a bronzéremre, de közvetlenül a cél előtt megakadt a hajója a hordalékban, így ketten is megelőzték és végül ötödikként zárt.

"Kemény verseny volt, főleg úgy, hogy mi elsősorban a futószakaszokat gyakoroltuk, aztán ezek az árvíz miatt végül elmaradtak" - mondta Csay. "Nagy segítség volt, hogy a férjem végig kísért a parton kerékpározva és a kisfiam is itt szurkolt a parton az édesanyámmal. Tudtam, hogy a végén Anna még fog tudni újítani és nem lesz esélyem az aranyra. Elégedett vagyok, hiszen a második hellyel előzetesen is kiegyeztem volna."  

Forrás: [origo]

Csabai címvédőhöz méltóan rögtön a rajt után az élre állt, majd az első kört követően a két spanyol, Alfredo Bea és Manuel Campos által közrefogva a második helyen haladt. Ez a trió kilométereken keresztül együtt lapátolt, de a magyar kenus féltávnál úgy döntött, magányosan folytatja tovább a küzdelmet, emelte a csapásszámot és mintegy 150 méteres előnyre tett szert ellenfeleivel szemben. A folytatásban, a befejező 13 kilométeren Csabai tulajdonképpen már csak önmagával harcolt, senki nem tudta megszorítani, egyre növelte az előnyét és végül óriási fölénnyel, magabiztosan védte meg címét. Ez Csabai 12. maratoni vb-aranya.

"Magam is meglepődtem, hogy a verseny második felére teljesen egyedül maradtam. Nem tudom, hogy a spanyolok eltaktikázták magukat vagy csak nem bírták a tempót, de ez legyen az ő gondjuk. A verseny előtt nem örültem, hogy nem lesz futás, de így utólag már nem bánom" - nyilatkozott a parton a győztes.

A másik kenus, a mindössze 19 éves Varga Dávid a mezőny második felében zárt.  

Eredmények, felnőttek, férfiak:
C-1 (27,63 km): 1. Csabai Edvin 1:55:21.838 ó, 2. Alfredo Bea (spanyol) 1:57:34.018, 3. Manuel Campos (spanyol) 1:57:34.978, ...7. Varga Dávid 2:02:21.508

Nők,
K-1 (27,63 km): 1. Anna Hemmings (brit) 1:55:59.331 ó, 2. Csay Renáta 1:56:06.705, 3. Mara Santos (spanyol) 1:56:17.589, ...5. Folláth Vivien 1:56:28.107

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK