Vágólapra másolva!
Kínai győztest avattak női 48 kg-ban a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság nyitónapjának egyetlen döntőjében.

A legkönnyebbek kategóriájában, ahol nem indult magyar, már a szakításban világossá vált, hogy a lökésvilágcsúcstartó Csen Hszie-hsziát még megszorítani is nehéz lesz, nemhogy megelőzni bárki számára. A kínai súlyemelő ugyanis már az első fogásnemben 10 kilós előnyre tett szert legfőbb riválisával, a hazaiak egyik kedvencével, az Ázsia-bajnok Bunphithak Pramsirival szemben.

A lökésben aztán még fölényesebbé vált Csen előnye, aki a másik thaiföldi, a kontinensbajnoki ezüstérmes Laoshirikul Pensiri 112 kilós - amúgy fogásnemi vb-ezüstöt jelentő - zárógyakorlata után már "szólóban", újdonsült világelsőként folytathatta a versenyt. 118 után 122 kg-ot kért - kettővel többet ez év áprilisában elért 120 kilós rekordjánál -, de a roppant súlytömeg már neki is sok volt. Így is 18, illetve 19 kilós különbséggel nyert thai riválisai előtt.

A dobogón kívüliek társaságát gyarapította a junior-világbajnok török Özkan, míg honfitársnője, az olimpiai bajnok Taylan lökésben kiesett és helyezetlen maradt. A vert mezőnyben végzett az Európa-bajnok spanyol Juan s a vb-bronzérmes japán Mijake is.

Eredmények:
női 48 kg, összetett, világbajnok:
Csen Hszie-hszia (Kína) 214 kg (96 kg, 118 kg)
2. Bunphithak Pramsiri (Thaiföld) 196 (86, 110)
3. Laoshirikul Pensiri (Thaiföld) 195 (83, 112)

szakítás, világbajnok:
Csen 96 kg
2. Bunphithak 86
3. Taylan Nurcan (Törökország) 85

lökés, világbajnok:
Csen 118 kg
2. Laoshirikul 112
3. Bunphithak 110

Kedden nincs magyar szereplő, magyar érdekeltségű verseny azonban igen, hiszen az aznapi egy döntő, a férfiak 56 kg-os kategóriájának A csoportos vetélkedője dönt a C csoportban 237 kg-os összetett eredménnyel harmadik Ádám Róbert végső helyezéséről.