Társoldalunk:

Szávay megnyerte a pekingi tornát

2007.09.23. 14:50

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes nagy csatában, 2 óra 55 perc alatt, három játszmában legyőzte a második helyen rangsorolt szerb Jelena Jankovicot a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna döntőjében. A 18 esztendős magyar tehetség, aki pályafutása második tornagyőzelmét szerezte meg, a második játszmában meccslabdát hárított. Szávay ezzel várhatóan a legjobb húsz közé kerül a világranglistán.

Eredmény, döntő:
Szávay Ágnes (6.) - Jankovic (szerb, 2.) 6:7 (7-9), 7:5, 6:2

A rangsor harmadik helyén álló Jankovic magabiztosan nyerte az első gémet, Szávay viszont semmire hozta a sajátját. A folytatásban a szerb teniszező továbbra is kőkeményen játszott, a magyar viszont bizonytalankodott, és semmire veszítette az adogatójátékát (1:3).

A következő gémben óriási csata alakult ki, Szávay öt bréklabdához jutott, és nyolcszor volt egyenlő az állás. Az ötödiket végül sikerült kihasználnia, majd nyerte a saját szerváját, és ezzel kezdődhetett minden elölről (3:3). Ezt követően fej fej mellett haladt a szerb és a magyar teniszező (5:5), majd Szávay ismét bréklabdához jutott, de nem sikerült - egy lecsapást az oldalvonal mellé bombázott - kihasználnia a lehetőségét (5:6).

A rövidítésben a magyar valósággal leütötte a pályáról a világ legjobbjai közé tartozó riválisát, és 5-0-s előnyhöz jutott. Jankovic azonban nem adta fel, sorra nyerte a pontokat és 5-4-re szépített. Szávay három játszmalabdához jutott, ám mindhármat elpuskázta, s így riválisa került előnybe.

A második szettben Jankovic azonnal brékelte a magyar teniszezőt, majd nyerte a saját adogatását, és 2:0-s előnyhöz jutott. Szávay ugyan sok hibával játszott, de fogcsikorgatva küzdött, és négy bréklabdát hárítva szépített. Az ötödik játékban ismét botlott a magyar teniszező: Jankovic 5:1-nél meccslabdához jutott, de riválisa egy foghatatlan adogatással hárította azt, majd megkezdte a felzárkózást.

Forrás: EPA

Szávay nyolc(!) ászt ütött a döntőben 

A következő gémben a szerb játékos már a mérkőzésért adogathatott, ám a magyar óriási lelkierővel - és kiváló játékkal - brékelte ellenfelét (5:3), majd óriási küzdelemben nyerte a saját szerváját, és már csak egy gém választotta el az egyenlítéstől.

Jankovic ekkor orvost kért: a fejét és a nyakát masszírozták, nyilvánvaló volt, hogy taktikai okokból kellett a segítség. A rövid pihenő után Szávay kiegyenlített, sőt sorozatban öt gémet nyerve a vezetést is megszerezte (6:5).

A következő játékban Szávay három szettlabdához jutott: az elsőt még elrontotta, de a másodikat érvényesítette, és ezzel kiegyenlített.

A harmadik, egyben utolsó felvonásban Szávay villámgyorsan 3:0-s vezetéshez jutott. Jankovic szépített, a magyar azonban tovább növelte előnyét, és már csak két játék választotta el pályafutása legnagyobb sikerétől.

Bámulatos tenisszel ismét brékelte riválisát (5:1), és ezúttal már ő adogathatott a győzelemért. Az izgalmak azonban tovább folytatódtak: Szávay két meccslabdához jutott, de egyiket sem tudta értékesíteni, így riválisa szépített (5:2). A következő gémben már nem volt kegyelem: két újabb meccslabda, és a szerb gratulálhatott a boldog magyarnak. 

Szávay így parádézott kínai riválisa ellen az elődöntőben:

Szávaynak ez pályafutása eddigi legnagyobb sikere, hiszen korábban még soha sem nyert ilyen előkelő helyen jegyzett rivális ellen.

Az internetes sportoldalak természetesen azonnal beszámoltak a magyar játékos diadaláról, az egyik legnagyobb angol napilap, a Guardian online változata például a "breaking news", azaz "rendkívüli hírek" rovatában ír Szávay bámulatos pekingi fordításáról.

A cikkíró szerint, amit Szávay a második szettben művelt (5-1-ről, két meccslabdáról fordított), az "egészen döbbenetes", a fináléra pedig egyszerűen a lenyűgöző jelzőt aggatta. Palermói diadala után második WTA-diadalát aratta a magyar sportoló, aki a 207. helyről idén a 23.-ra jött fel a világranglistán - olvasható az oldalon. "Annyira boldog vagyok" - idézte a meccs után örömében térdre rogyott, és arcát a kezeibe temető Szávayt a Guardian. Az írásban megjegyzik, a nyertes 88 265 dolláros csekket vehet át megérdemelt tornagyőzelméért.

A skysports.com képet is közöl Szávayról, s megjegyzi, Ági finálista sikerét elsősorban remek fonákjainak és bivalyerős szerváinak köszönheti, a leggyorsabb labdája 117 mérföldet tehetne meg óránként.

A CNN az AP hírügynökség cikkét vette át, amelyben tényként közlik, miszerint Szávay Ágnes hétfőtől biztosan a legjobb 20 között szerepel a női világranglistán.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK