Vágólapra másolva!
A második helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 20 perc alatt, két játszmában verte az orosz Galina Voszkobojevát, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe a szöuli, 145 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán huszadik magyar kiválóság 2:1-es vezetésénél vette el először a rangsorban 134. ellenfelének adogatását, majd egy újabb brékkel 30 perc alatt hozta az első szettet.

A második játszma elején Voszkobojeva került lépéselőnybe, és már labdája volt a 4:1-hez, ám a Vasas 18 éves tehetsége előbb kiegyenlített, majd 5:3-ra fordított. Ott riválisa szervájánál még elpuskázott két meccslabdát, ám a folytatásban hozta saját adogatását, és nyert.

Szávay a legjobb nyolc között a görög Eleni Daniliduval (37.) találkozik, akit nyáron a New Haven-i torna elődöntőjében - eddigi egyetlen összecsapásukon - 4:6, 6:1, 7:5-re vert meg.

Eredmények, nyolcaddöntő:
V. Williams (amerikai, 1.) - Tanasugrn (thaiföldi) 6:2, 6:1
SZÁVAY ÁGNES (2.) - Voszkobojeva (orosz) 6:1, 6:4
Danilidu (görög, 5.) - Rolle (amerikai) 6:3, 6:2
Domachowska (lengyel) - Bremond (francia) 7:5, 6:2
Kirilenko (orosz, 4.) - Meng Jüan (kínai) 6:4, 6:2

A negyeddöntő párosítása:
V. Williams - Domachowska
SZÁVAY - Danilidu
Morita (japán) - Pennetta (olasz)
Kirilenko - Castano (kolumbiai)

WTA-torna, Luxembourg (425 ezer dollár), nyolcaddöntő:
Csakvetadze (orosz, 1.) - Tu (amerikai) 6:1, 7:6 (7-2)
Hantuchova (szlovák, 4.) - Ondraskova (cseh) 6:4, 6:1
Bartoli (francia, 5.) - Bammer (osztrák) 6:2, 7:5
Schnyder (svájci, 6.) - Zakopalova (cseh) 5:7, 6:1, 6:2
Golovin (francia, 8.) - Schiavone (olasz) 6:3, 6:1

A negyeddöntő párosítása:
Csakvetadze - Bartoli
Hantuchova - Schnyder
Zvonarjova (orosz) - Azarenka (fehérorosz)
Ivanovic (szerb, 2.) - Golovin

ATP-torna, Mumbai (416 ezer dollár), nyolcaddöntő:
Nieminen (finn, 4.) - Macui (japán) 6:0, 6:4
Santoro (francia, 5.) - Devilder (francia) 2:6, 6:3, 6:2
Koubek (osztrák, 6.) - Phau (német) 4:6, 6:3, 7:5
O. Rochus (belga, 8.) - Navarro (spanyol) 3:6, 6:3, 6:4
Kiefer (német) - Lu (tajvani) 6:3, 6:3
Hewitt (ausztrál, 2.) - Pashanski (szerb) 7:6 (7-2), 6:2

ATP-torna, Bangkok (550 ezer dollár), nyolcaddöntő:
Berdych (cseh, 3.) - Zverev (német) 6:1, 6:4
Mahut (francia) - Haas (német, 4.) 6:4, 6:4
Turszunov (orosz, 6.) - Llodra (francia) 6:4, 6:4
Karlovic (horvát, 7.) - Stadler (német) 6:7 (3-7), 7:6 (7-4), 7:5
Verdasco (spanyol, 8.) - Dancevic (kanadai) 3:6, 6:3, 6:4
Becker (német) - Udomchoke (thaiföldi) 6:2, 6:3
Vang (tajvani) - Lindahl (ausztrál) 6:3, 6:3
Meffert (német) - Kunyicin (orosz) 3:6, 7:6 (8-6), 6:0

A negyeddöntőben: Meffert-Becker, Berdych-Karlovic, Verdasco-Mahut, Turszunov-Vang.