Társoldalunk:

Kulcsár révén megszületett az első arany a vívó-vb-n

2007.10.03. 18:25

Kulcsár Krisztián 15-12-re legyőzte a döntőben a francia Eric Boisse-t, ezzel aranyérmet szerzett a férfi párbajtőrözők versenyében, a szentpétervári vívó-világbajnokságon.

Ezt megelőzően férfi párbajtőr egyéniben 1982-ben született magyar diadal világbajnokságon, akkor Pap Jenő bizonyult a legjobbnak.

Kulcsár a döntőben éppen olyan összeszedett volt, mint a nap során korábban. A számszerű eredményt tekintve az utolsó asszója volt a "legsimább", három találattal nyert, miközben a korábbi összecsapásait egy-egy tussal hozta.

Boisse ellen jól kezdett, 4-0-ra elhúzott, majd a második szakasz végén már 8-3-ra vezetett. Ezt követően a francia közelebb került hozzá, de 13-12 után két szép találatot ért el, ezzel nyert. Miközben ő visszafogott mosollyal nyugtázta a nagy sikert, a magyar csapat tagjai feldobálták őt. Boisse 5-1-nél sportszerűen nem kért egy találatot, amit földszúrással ért el.

Forrás: MTI

Kulcsár (jobbra) először jutott a 8 közé vb-n, és egyből kivívta az aranyérmet

"Az egytusos győzelmek jelzik, hogy fejben összeszedett voltam, de korábban is jól mentek a dolgok, nem csak az asszók végén. A legnehezebb az volt, amikor az elődöntőben az olasz fiú 7-3-ról felzárkózott. Az izgalmasan alakult. A döntő könnyebb volt, az elején éreztem, hogy meglehet, bár az igazat megvallva éppen ilyesmire nem akartam gondolni, minden külső tényezőt ki akartam zárni. Természetesen az olimpiai szereplés kiharcolása a cél, és az hogy ott győzzünk, ez az egyéni aranyérem csak bónusz volt" - mondta a dobogóról lejövet a friss bajnok.

A 36 éves Kulcsár ezt megelőzően még a legjobb nyolc közé se került be világbajnokságon, Eb-n pedig egyszer, 2000-ben volt bronzérmes. Emellett csapatban kétszeres olimpiai második (1992, 2004) és kétszeres világbajnok (1998, 2001).

"Kisebb csoda ez a mai diadal. A legnagyobb szerepe ebben a jóistennek volt, aztán következett Krisztián, majd jöttek a csapattársak és én. Székely Zoli 1981-es sikere volt ilyen, hogy egytusos győzelmekkel jutott el a végéig. Mondtam is Krisztiánnak a nap elején, nem kell izgulni, így is lehet" - fogalmazott Kulcsár Győző szövetségi kapitány, Krisztián edzője és nagybátyja.

Forrás: MTI

A társak alaposan megünnepelték az újdonsült világbajnokot

 Nagy érdeklődéssel faggatták Kulcsár Krisztiánt a győzelme után a nemzetközi sajtótájékoztatón. A többségében francia, illetve orosz újságírók elismerően nyilatkoztak az egész napi szerepléséről, és azt firtatták, hogyan tudott kiélezett helyzetekben sorozatban nyugodt maradni.

Az angolul nyilatkozó, mosolygó bajnok elmondta, úgy érzi, nagyon összeszedett volt, igyekezett függetleníteni magát a külső körülményektől. Kérdésre válaszolva elmesélte, hogy a majd kétéves kihagyás alatt nem igazán sportolt.

"Hetente, esetleg kéthetente egyszer meglátogattam csapattársaimat, ennyi volt a sport. Úszás, tenisz ilyesmi nem jött szóba, esetleg még a kertészkedés" - tette hozzá. A kezdetekről szólva azt mondta, először úszott, majd öttusázott.

"Aztán hamar realizáltam, hogy a futás miatt belőlem nem lesz válogatott, és nagybátyám miatt, meg azért is, mert sok öttusázóból lett vívó, magam is vívónak álltam" - folytatta. Kulcsár 1985-ben kezdett vívni és 1991 óta válogatott. A tájékoztatón szintén megjelent, ezüstérmes Eric Boisse ezúttal háttérbe szorult, noha jó néhány honfitársa volt a teremben.

A verseny után Kulcsár Győző szövetségi kapitány kiemelte, számára is nagyon nehéz volt a nap, a pást mellett ülve, nem volt egyszerű átélni az egytusos győzelmeket. Megjegyezte, hogy Kovács Iván is jól vívott, amit jelez a címvédő legyőzése. Leginkább azonban azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy a csapat négy tagja egy éve csak azért dolgozik, hogy kiharcolja az olimpia részvételt.

"Ezért mindent elviselnek, még az én nagyon kemény edzésmódszereimet is. Magával a sok munkával egyébként nincs baj, csak hát nem fiatalemberekről van szó. Remélem, hisznek abban, amit csinálunk."

férfi párbajtőr:
a 64 között:
Kovács Iván - Szaka Sunszuke (japán) 15-13
Kulcsár - Fabian Kauter (svájci) 15-14
Imre Géza - Tarsch Bakos (kanadai) 15-14
Adrian Pop (román) - Boczkó Gábor 9-8

a 32 között:
Kovács - Vang Lej (kínai) 15-9
Kulcsár - Bas Verwijlen (holland) 14-13
Anton Avgyejev (orosz) - Imre 15-13

a 16 között:
Kulcsár - Avgyejev 15-14
Diego Confalonieri (olasz) - Kovács Iván 15-11

negyeddöntő:
Kulcsár - Makszim Hvoroszt (ukrán) 9-8
Confalonieri - Ulrich Robeiri (francia) 15-13
Eric Boisse (francia) - Silvio Fernandes (venezuelai) 15-13
Jérome Jeannet (francia) - Dmitro Sumak (ukrán) 15-12

elődöntő:
Kulcsár - Confalonieri 15-14
Boisse (francia) - J. Jeannet (francia) 15-10

döntő:
Kulcsár Krisztián - Eric Boisse (francia) 15-12

férfi párbajtőr:
1. Kulcsár Krisztián
2. Eric Boisse
3. Diego Confalonieri és Jérome Jeannet
...15. Kovács Iván
...19. Imre Géza
...33. Boczkó Gábor

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK