Társoldalunk:

Marion Jones elismerte, hogy doppingolt

2007.10.05. 10:53

Marion Jones amerikai atlétasztár a családtagjainak és közeli barátainak írt levélben elismerte, hogy - igaz, tudtán kívül, de - doppingszereket használt a 2000-es sydneyi olimpia előtt.

A háromszoros olimpiai bajnok levelének lényege a The Washington Post című lapban jelent meg, ahová Jones egyik anonimitást kérő ismerőse révén jutott el az információ, amelyet a vágtázó ügyvédi stábjának egy tagja is megerősített. A levél szövegét valószínűleg azért adta ki a lapnak az illető, mert Jones ebben egyben jelezte, hogy pénteken a bíróságon elmondja az igazat és bűnösnek vallja magát, amiért korábban hazudott a doppingolással kapcsolatban.

A Sydneyben három arany- és két bronzérmet szerzett 31 éves sprinter "vallomása" szerint a szteroidokat tartalmazó szert korábbi edzőjétől, Trevor Grahamtől kapta 1999-től két éven át, de a tréner neki csak annyit mondott az anyagról, hogy táplálék-kiegészítőket tartalmazó lenmagolaj.

"Bocsánatot szeretnék tőletek kérni. Sajnálom, hogy több okból is csalódást okoztam nektek" - áll a hozzátartozóknak írt levélben, amelyben kifejti, hogy csak 2002-ben jött rá, mit is kapott Grahamtől, miután edzőt váltott. 

Az "a tiszta" nevű szert az a Victor Conte vezette BALCO laboratórium készítette, amelyet éppen Trevor Graham buktatott le 2003-ban, amikor elküldött egy mintát az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) az addig kimutathatatlan THG-ből, a BALCO "csúcstermékéből".

"Rengeteg pénzembe került, hogy megvédjem magam. Én már évekkel ezelőtt is az igazat mondtam, s most sem teszek mást" - nyilatkozta epésen Conte, aki korábban, az ellene folytatott nyomozás során kijelentette, hogy Jones az egyik állandó ügyfele volt és ő személyesen is látta, amikor injekcióval fecskendezte be magának a doppingszert.

Az Ausztrál Olimpiai Bizottság vezetője, John Coates azonnal reagált a történtekre és reményét fejezte ki, hogy a nemzetközi bizottság elveszi Jonestól Sydneyben szerzett érmeit. "Amennyiben igazak a hírek, remélem a NOB újra előveszi Jones ügyét és megfosztja eredményeitől. Az, hogy bevallotta a hibáját, jó dolog, ám korábbi ellenfelein ez nem segít, azt hiszem, riválisainak ez soha nem nyújt majd vigaszt" - nyilatkozta Coates.

A NOB alelnöke, Thomas Bach péntek este jelezte: az ügyben mielőbb vizsgálatot indítanak, felgyorsítják az eljárást, és elképzelhető, hogy Jonestól elveszik a 2000-es sydneyi olimpián megszerzett öt érmét (három arany, két bronz).

Jones levelében továbbá leírta, hogy valószínűleg három hónapos börtönbüntetésre ítélik majd korábbi hamis tanúvallomásáért. Emellett bevallotta, szintén hazudott, amikor tagadta, hogy volt élettársa, a THG-botrány kapcsán eltiltott Tim Montgomery adott neki egy 25 000 dollárról szóló csekket. Gyermeke apját, Montgomeryt doppingbotránya mellett hamis, illetve lopott csekkekkel szerzett több millió dolláros csalással is vádolják, és Jones ennek az ügynek a nyomozása során nem mondott igazat a kérdéses csekkről.

Az először a 2003-as THG-botrány kirobbanása után doppinggyanúba keveredett 31 éves atléta mindeddig kitartóan tagadta, hogy tiltott szerekkel érte volna el eredményeit. Most azonban, amennyiben valóban vallomást tesz, elvehetik tőle többek között a 2000-es ötkarikás játékokon szerzett érmeit is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK