Vágólapra másolva!
Szerdán egymillió forintot törlesztett a nemzetközi Sportdöntőbírósággal (CAS) szemben fennálló tartozásából a kalapácsvető Annus Adrián és a diszkoszvető Fazekas Róbert.

A két atlétát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége pénteken felszólította, hogy nyolc napon belül egyenlítse ki tartozását, ellenkező esetben súlyos retorziókat léptet életbe az atlétikai szövetség vezetésével, továbbá a két sportolóval szemben.

"A mai napon elküldtünk egymillió forintnak megfelelő összeget, s folyamatosan próbálunk törleszteni a MOB-bal egyeztetve" - mondta a diszkoszvető Fazekas Róbert.

"Nagyjából most tartunk a 35 ezer svájci frankos összeg felénél, bízunk benne, hogy a hó végéig, illetve egy-két héten belül sikerül a teljes összeget törleszteni."

Rábold Gusztáv, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke azt mondta, szeptemberben felszólították a két atlétát, hogy október végéig rendezzék adósságukat.

"Ellenkező esetben a MASZ, élve jogi lehetőségével, felfüggeszti a két sportoló versenyzési jogát, s fegyelmi eljárást kezdeményez velük szemben, aminek eltiltás lehet a vége. A két atléta ezt tudomásul vette, s azt válaszolták, hogy október végéig kifizetik a pénzt."

Rábold hozzátette, erről értesítették a MOB-ot is. "A MASZ végig következetesen és a szabályoknak megfelelően járt el a két versenyző ügyében, ezt az ügyészségi vizsgálat is megállapította" - hangsúlyozta Rábold, jelezve, nem lát jogi lehetőséget arra, hogy a MASZ fizessen Annus és Fazekas helyett.

A két nehézatléta azután indított - és vesztett - pert a CAS-nál a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen, hogy a NOB doppingvétség miatt megfosztotta őket athéni aranyérmüktől.