Vágólapra másolva!
Munkácson a világranglista-második, háromszoros olimpiai bajnok Vaszilij Ivancsuk és a rangsorban ötödik, első számú sakkozónk, Lékó Péter 12 játszmás rapid párosmérkőzésének második napján újabb négy játszmára került sor. A párharc ötödik, hetedik és nyolcadik partija pontosztozkodással zárult, a hatodik játszmában az ukrán nagymester győzött, és kétpontos előnyre tett szert. A küzdő feleknek 10-10 perc gondolkodási idejük van a partik során, és lépésenként még 10 másodperc bónusz idő. Vasárnap játsszák a párosmérkőzés utolsó négy játszmáját.

Érdekes játszmákat láttunk a párharc második játéknapján is, Vaszilij Ivancsuk remekül felkészült a meccsre, s láthatóan vissza akar vágni a januárban, az ACP Rapid Világkupájának döntőjében elszenvedett vereségéért.

A szombati párbaj során három szicíliai védelmű partit is láttunk, kettőben is az ukrán olimpiai bajnok biztos kézzel tartotta az egyensúlyt, ha kellett, pontosan védekezett. Új fegyvere, hogy engedélyezi a Maróczy-változatot, eddig telitalálatnak bizonyult.

Remivel indult a szombati előadás, majd Ivancsuk a 3.Fb5-ös változatban érdekes tervet valósított meg, ami meglepte Pétert. Gyorsan fogyott a gondolkodási ideje, s a kritikus pillanatban már nem volt elegendő ideje, hogy megtalálja az ellenjátékhoz vezető 24...f5-öt. A b nyílt vonal végül eldöntötte a parti sorsát. Lékó kecsegtetően állt a hetedik összecsapás során, de Chucky nem adta meg magát, kiharcolta a döntetlent. A skót megnyitású parti nem hozta lázba a nézőket, Ivancsuk kétpontos vezetésének birtokában elégedetten hagyta el a versenytermet.

Forrás: [origo]

A második játéknap eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2755) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787) döntetlen (Szicíliai védelem, 48)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787) - Lékó Péter (magyar, 2755) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 55)
Lékó Péter (magyar, 2755) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787) döntetlen (Szicíliai védelem, 63)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2787) - Lékó Péter (magyar, 2755) döntetlen (Skót megnyitás, 33)