Vágólapra másolva!
Horváth Viktornak, az idén Európa-, majd világbajnokságon is győztes öttusázónak nem változott a napi rutinja a szinte páratlan sikerei nyomán sem, de amint azt elmondta, ha eszébe jut, mit is ért el ebben a szezonban, azért mindig jó kedvre derül.

"Az edzések ettől nem mennek könnyebben, de a hangulatomat javítja, ha arra gondolok, mit nyertem. Igaz, hogy az olimpia a csúcs, de ha valaki Európa-bajnokságon és világbajnokságon is aranyérmet tud szerezni, az már kijelentheti, hogy megérte ez az egész. A tréningekkel eddig sem volt gond, mindig is tudtam, miért dolgozom" - mondta a székesfehérvári sportoló, aki a francia Sebastien Deleigne után a második férfiversenyző ebben a sportágban, aki egy idényben Eb-n és vb-n is győzött.

Arra a felvetésre, hogy korábbi két vb-ezüstje (2001 - Millfield, 2006 - Guatemalaváros) után mitől sikerült 2007-ben két kiemelkedő versenyen is az első helyen végeznie, úgy reagált: "biztosan kellett hozzá egyfajta rutin és egy bizonyos kor".

"Ezzel együtt én úgy gondolom, hogy már tavaly is jól szerepeltem, Világkupán voltam első és második, a budakalászi Eb-n hatodik lettem, a vb-n pedig második. Szóval akadtak jó eredményeim, csak éppen nyerni nem tudtam Eb-t vagy vb-t. Idén egy picit még jobb voltam, és a szerencse is mellém állt. Na nem az év elejétől, mert akkor még két Vk-versenyen is a dobogóról lovagoltam le magam a rossz sorsolás miatt. Az Eb-n, majd pedig a vb-n viszont tagadhatatlanul jó lovakat húztam. Így is meg kellett ugyan oldani a feladatot, de a lovakon nem múlott a siker" - tette hozzá.

A két sikeres főverseny részleteit felelevenítve érdekességként megemlítette, hogy a rigai kontinensviadalon és a berlini világbajnokságon is ugyanazzal a négylábúval teljesítette a negyedik számot a női és a férfigyőztes. "Rigában előbb én nyertem, aztán másnap az orosz Grecsisnyikova, Berlinben pedig a francia Cazé, később pedig én, miután ugyanazt a lovat húztuk" - mondta.

A két verseny forgatókönyve ugyanakkor különbözőképpen alakult, az Eb-n Horváth a hetedik helyről lovagolt fel az élre, a vb-n viszont a harmadikról kezdte a negyedik számot és második volt a futás előtt. "Berlinben több pont kellett a győzelemhez, kiélezettebb is volt a küzdelem, ugyanakkor Rigában mindenki feszültebben versenyzett, mert az volt számunkra az első kvótaosztó viadal, így tulajdonképpen mindenki arra készült" - fogalmazott.

Forrás: [origo]

Horváth a jövő évet illetően azt mondta, egyelőre csak az edzésekkel foglalkozik - jelenleg válogatottbeli társaival együtt Tatán készül a jövő évi megméretésekre -, messzebbre nem igazán tekint, és ha elkezdődik a következő idény, akkor is lépésről lépésre akar majd előre haladni.

"Igyekszem mindig az aktuális feladatra koncentrálni, ügyelnem kell majd arra, hogy ne akarjam már az elején megnyerni az adott versenyt."

A cél természetesen az olimpiai részvétel, és ott a jó szereplés. Egyelőre négy magyar férfi versenyző rendelkezik pekingi kvótával, Horváth mellett Balogh Gábor, Tibolya Péter és Németh Róbert lehetne elvileg tagja az ötkarikás mezőnynek, ténylegesen azonban csak ketten utazhatnak majd.