Vágólapra másolva!
Hanti-Manszijszkban lejátszották a Világkupa első fordulójának rájátszásait. A párharcok során még 20 nagymester harcolta ki a továbbjutást. Rapid, illetve 2-2 esetén villámpartik döntöttek, két csata a "hirtelen halál" játszmában dőlt el. Két kivétellel az esélyesek nyertek, meglepetés az indiai Pentala Harikrisna és az angol Nigel Short kiesése. A legjobb 64 között Almási Zoltán a lengyel Bartosz Sockóval mérkőzik meg.

A rutinos nagymesterek jól bírták a feszültséget. Rájátszás nélkül a kiesés sorsára jutott ukrán Pavel Eljanov, az orosz Konsztantyin Landa, az izraeli Emil Szutovszkij és az amerikai Alekszander Sabalov mellett csak az indiai Pentala Harikrisna és az angol Nigel Short számára ért véget a szibériai kirándulás.

Short az utóbbi időben inkább szakírói, elemzői feladatokat látott el. Profi sakkozói pályafutását félig-meddig már feladta az 1993-ban Garri Kaszparovval a PCA világbajnoki címért döntőt játszó angol nagymester, aki 2003-ban éppen Budapesten, a Tehetség és Kurázsi tornán ért el emlékezetes sikert. Nagyobb meglepetés Harikrisna búcsúja.

Forrás: [origo]

A rapid partik során 25-25 perc gondolkodási idejük volt a nagymestereknek, és lépésenként még 10-10 másodperc extraidejük. Ha a két játszmában sem dőlt el a továbbjutó személye, akkor két 5-5 perces parti következett, és lépésenként 10 másodperc. A "hirtelen halál" partiban világosnak 6, sötétnek 5 perce van, de utóbbinak remifórja van.

Az első forduló rájátszásának eredményei:
Iszmagambetov (kazah, 2480) - Alekszejev (orosz, 2716) 1,5 - 2,5 ( 1- 0, 0-1, döntetlen, 0 - 1)
Filippov (üzbég, 2496) - Akopjan (örmény, 2713) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)
El Gindy (egyiptomi, 2503) - Ponomarjov (ukrán, 2705) 1,5 - 2,5 ( 1 - 0, 0 - 1, 0 - 1, döntetlen)
Gopal (indiai, 2520) - Kaszimdzsanov (üzbég, 2690) 2 - 4 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Nguyen (vietnami, 2530) - Van Wely (holland, 2679) 2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)
Andriaszjan (örmény, 2546) - Oniscsuk (amerikai, 2674) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)
Kunte (indiai, 2547) - Zvjagincev (orosz, 2674) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)
Zsao (kínai, 2552) - Harikrisna (indiai, 2666) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Sasikiran (indiai, 2661) - Zsigalko (fehérorosz, 2562) 3,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)
Baramidze (német, 2569) - Short (angol, 2649) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, döntetlen)
Mamedov (azeri, 2582) - Tomasevszkij (orosz, 2646) 2,5 - 3,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen)
Gagunasvili (grúz, 2584) - Zsang (kínai, 2644) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)
Roiz (izraeli, 2644) - Akobian (amerikai, 2585) 4 - 3 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, 1 - 0)
Belov (2587) - Halifman (orosz, 2643) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 0 - 1)
Milos (brazil, 2592) - Avrukh (izraeli, 2641) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Szakajev (orosz, 2634) - Vitjugov (orosz, 2594) 4 - 3 (döntetlen, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Kajdanov (amerikai, 2597) - Gurevics (török, 2627) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)
Leitao (brazil, 2601) - Shulman (amerikai, 2616) 1 - 3 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, 0 - 1)
Kozsul (horvát, 2609) - Bruzon (kubai, 2607) 3,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Galkin (orosz, 2608) - Bartel (lengyel, 2608) 3 - 1 (1 - 0, 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0)