Vágólapra másolva!
Nem ez eredetileg kijelölt helyen és időpontban, hanem március 8-án a mexikói Cancunban csap össze az orosz Oleg Maszkajev és a nigériai Samuel Peter a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címéért.

Amint a szervezet elnöke, Jose Sulaiman bejelentette: ez lesz az első alkalom, hogy ebben a súlycsoportban Mexikó vb-címmecsnek ad otthont.

A két öklöző február 2-án a New York-i Madison Square Gardenben lépett volna kötelek közé, miután az október 6-ra kiírt összecsapásukat az orosz klasszis hátsérülése miatt el kellett halasztani.

A WBC ekkor megfosztotta övétől Maszkajevet, mert utoljára 2006 decemberében szerepelt, és az akkori orvosi prognózisok szerint biztosnak tűnt, hogy 2008 márciusa előtt nem is lesz újra megfelelő állapotban. Márpedig a szervezet szabályai szerint két címvédés között 14 hónapnál több idő nem telhet el.

Forrás: EPA

Peter, Don King és Maszkajev

A Boksz Világtanács Petert október elején ideiglenes világbajnoknak nyilvánította, s mivel október 6-án az amerikai Jameel McCline-t is legyőzte, jelenleg is birtokolja ezt a címet.

A márciusi összecsapás rendezését a hírhedt szervező, Don King vezette iroda 3,107 millió dolláros díjazási ajánlattal nyerte el, amelynek 55 százaléka Maszkajevet, 45 százaléka pedig Petert illeti.

A leendő győztesnek azzal az ukrán Vitalij Klicskóval szemben kell majd megvédenie címét, aki 2004 után először bokszol majd újra.