Vágólapra másolva!
Ugyan kútba esett a május 24-ére kiírt harmadik összecsapás a két német korábbi bokszbajnok, Dariusz Michalczewski és Graciano Rocchigiani között, ám lehetséges, Tigris nem marad kihívó nélkül. Az egykori nagyközépsúlyú világbajnok, Sven Ottke ugyanis jelezte, jó pénzért hajlandó visszatérni a ringbe.

2004-ben, Armand Krajnc legyőzését követően szinte a ringben jelentette be visszavonulását az egykori nagyközépsúlyú világbajnok, Sven Ottke (34-0, 6 KO).

A húsz címvédés után a veretlen csillag úgy nyilatkozott német lapoknak, készen áll arra, hogy május 24-én ringbe szálljon Hannoverben Michalczewski (48-2, 38 KO) ellen.

"Meg tudom tenni, egykori trénerem, Ulli Wegner formába tud hozni addigra" - mondta a Bildnek Ottke. Andreas Grajewski promóter megerősítette a 41 éves klasszis szavait, s elmondta, két-három lehetséges ellenféllel tárgyalt, közte Ottkéval is.

Forrás: EPA

Ottke (balra) utoljára Krajnc ellen lépett szorítóba

Ottke egyébként elárulta, a pénz motiválja, ugyanis a közelmúltban vált el feleségétől, s emiatt alaposan megcsappant pénztárcája.

Amennyiben a két fél megállapodik a mérkőzésben, úgy cirkálósúlyban mérik össze erejüket.