Vágólapra másolva!
A napokban érkezett haza a kéthetes ausztriai edzőtáborozásból a Kammerer Zoltán és Kucsera Gábor nevével fémjelzett, Sári Nándor irányításával készülő 10 fős kajakos csapat. A Budapesttől mintegy 500 kilométerre található Dachstein gleccsere alatt edzettek a fiúk, ahol főleg a sífutás került előtérbe, hiszen ez a minden izmot megmozgató, állóképesség javítására kiválóan alkalmas sportág remekül illeszkedik a téli alapozó felkészülésbe.

Kammerer Zoltán nagyon hatékonynak ítéli meg ezt a két hetet, hiszen a napi három edzés ellenére a sífutás és az új környezet megtörte a téli edzések monotonitását. A fiúknak a reggeli sífutás után 11 órakor erőfejlesztő edzésen kellett megjelenniük, majd a délutáni tréning is a sítalpakon való futás jegyében telt, ami kilométerben 12-14-et jelentett. Ezeken kívül 2-3 naponta kiegészítő edzések (hagyományos futás) is színezték a programot.

Kucsera Gábornak a december 20-án történt balesete után másfél hétig gipszben lévő lába már szinte tökéletes, miután levették a rögzítést, elektromágneses kezelést kapott, s ő is el tudott utazni az osztrák hegyekbe, ahol szinte minden edzést végigcsinált a csapattársakkal. A részleges bokaszalag-szakadásból felépült kajakos számára az egyetlen problémásabb tréningnek a hegyi futás bizonyult, ezért helyette sífutással váltotta ki az ínszalagokat jobban igénybe vevő edzést.

A hegyek, s a havas táj után azonban alig több mint három hét múlva teljesen más környezet várja a tavalyi év két olimpiai páros számának bronzérmesét, hiszen február 18-án indulnak Ausztráliába, ahol 45 napot töltenek a vízi alapozással. Kammerer Zoltán elmondta, hogy az 500 és 1000 méteren Kucsera Gáborral alkotott párosuk mindenféleképpen elsődleges, ám az Európa-bajnokságon ezen számokban egy másik egység fogja képviselni Magyarország színeit, így lehetőség kínálkozik más számok kipróbálására.

"Szeretném a hazai válogatóversenyen kivívni a milánói Eb-n való indulás jogát kajak négyesben, s ha ez sikerült és a nemzetközi mezőnyben is jól szerepeltünk, akkor a továbbiakon érdemes elgondolkozni. Persze ez nem szoríthatja háttérbe a párosunkat" - mondja Kammerer.

A júniusi, Szegeden megrendezésre kerülő Világkupán a Kammerer, Kucsera páros a tavalyi világbajnokságon való jó szereplésnek köszönhetően biztos induló, s ha az első két hely valamelyikén végeznek a másik hazai egység előtt, közel kerülnek az olimpiai részvételhez. Ám a négyes iránti való érdeklődés nem véletlen, hiszen Kammerer, a páros vezérevezőse a Storcz Botonddal szerzett K-2 500 méteres olimpiai aranya mellett két négyes elsőséggel is büszkélkedhet Sydney és Athén bajnokaként.