Vágólapra másolva!
Szávay Ágnes egy szoros és egy sima szettben legyőzte a második helyen kiemelt, világranglista-nyolcadik szlovák Daniela Hantuchovát, s ezzel bejutott  a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztorna elődöntőjébe. 

Bizonytalanul kezdett a magyar lány a negyeddöntőben, Hantuchova rögtön elvette az első adogatását, 3:0-ra, majd 4:1-re vezetett a remekül szerváló szlovák, Szávay azonban összeszedte magát, a korábbiaknál pontosabban helyezte labdáit, s ennek köszönhetően kiegyenlített.

A folytatásban mindkét oldalon egy-egy megnyert és elvesztett adogatójáték következett, így jöhetett a rövidítés, amelyet Szávay viszonylag simán nyert, s ezzel játszmaelőnyhöz jutott.

A második játszmában már végig fölényben volt a hetedikként rangsorolt magyar, mindössze egy játékot engedélyezett az Australian Openen elődöntős ellenfelének, aki így második összecsapásukat is nyert szett nélkül veszítette el.

A szlovák kiválóság a második játszma elején, 1:1-nél behívta az orvost, aki kötést tett a jobb kezére; Hantuchova ezután már nem nyert gémet. "Való igaz, hogy fájt a kezem, de ez nem mentség. Az ellenfelem remekül játszott" - mondta a mérkőzés után.

A 1 óra 40 perc alatt diadalmaskodó Szávay elődöntőbeli ellenfele a negyedik helyen kiemelt orosz Jelena Gyementyjeva lesz szombat délután.

"Nagyon jól ment a játék, rendkívül fontos volt, hogy az első szettben sikerült fordítanom és a rövidítésben felül tudtam kerekedni Danielán - mondta az MTI-nek Szávay. "A második játszmában, 3:1-nél éreztem először, hogy megnyerhetem a meccset. Bejöttek az ütéseim, és ekkor már tulajdonképpen el is dőlt a csata. Lényeges volt ennek a szettnek az eleje, amikor gyorsan vissza tudtam nyerni elvesztett adogatójátékomat. Azt hiszem, egy kis taktika is volt abban, hogy riválisom orvosi ápolást kért. Meg akarta törni a lendületemet, de nem sikerült neki."

A viadal honlapja szerint a 19 éves magyar játékos további szereplésétől függetlenül már elégedetten távozhat a francia fővárosból, mert eddigi teljesítményével elérte, hogy hétfőtől pályafutása legjobb világranglistás helyezésével büszkélkedhessen, hiszen a legrosszabb esetben is a 18. lesz.

Eredmény, negyeddöntő:
SZÁVAY (7.) - Hantuchova (szlovák, 2.) 7:6 (7-4), 6:1
Gyementyjeva (orosz, 4.) - K. Bondarenko (ukrán) 7:5, 6:2
Bartoli (francia, 3.) - Razzano (francia) 6:1, 7:6 (7-3)