Vágólapra másolva!
Az idei esztendő kiemelkedő sporteseménye a pekingi olimpia, ám február 24. és március 2. között az asztalitenisz-társadalom egy másik kínai városra fókuszál. A 15 milliós Kanton ugyanis a csapatvilágbajnokság megrendezésével kívánja magára vonni a sportvilág figyelmét, ha már az olimpia rendezéséből nem vállalhat szerepet.

A dél-kínai város főként Pro Tour-versenyek rendezésével, valamint a pingpong iránt teljesen elkötelezett polgármesterrel vétette észre magát mindeddig. A kínai városok közti jelképes versenyfutást ismerve a felhajtás garantált, mint ahogy a világszintű, hatalmas méretű mezőny is.

A nevezés impozáns számokat takar: 144 ország mintegy 1600 akkreditált résztvevőt küld. A sajtósok létszámát mintegy 100 külföldi és 234 kínai kolléga alkotja. A férfiaknál 106 csapat nevezett 415 játékossal, a nőknél 81 együttesben 307-en állnak asztalhoz.

A bennünket érintő első kategóriában négy darab hatfős csoportban körmérkőzés lesz, majd az 1-3. helyezettek az 1-12., a másik három csapat a 13-24. helyezésekért folytatja a játékot.

Cseppet sem meglepő, hogy a férfiaknál és a nőknél címvédő Kína ezt a világbajnokságot amolyan olimpiai főpróbaként fogja fel, különös tekintettel arra, hogy a csapatversenyszám Pekingben váltja fel először a párosok küzdelmét, így az elvárás még a megszokottnál is nagyobb.

A magyar női válogatott azzal a teherrel lép asztalhoz, hogy az elmúlt két év álomszerűen alakult. Lassan elvárás a bravúros szereplés, miután két éve, Brémában a 6. helyen végzett a Bátorfi Csilla nélkül először felálló csapat, majd ugyanebben az összetételben egy évre rá Európa-bajnokságot nyertek a lányok, és az újra életre hívott csapat Világkupában egyetlen európaiként bronzérmesek lettek.

Nem véletlen, hogy Téglás Péter mesteredző nem változtatott a csapaton, így Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra és Li Bin próbál meg újból helytállni. A szakvezető óvatos optimizmussal a legjobb 12 közé jutást várja csapatától, amely már önmagában nagy eredmény lenne a kínai származású játékosokkal teletűzdelt mezőnyben.

Ehhez a csoport első felében, tehát az első három között kellene végezni, ami egyáltalán nem tűnik egyszerűnek, hiszen a csoport első kiemeltje, Szingapúr mellett meg kell mérkőzni az örök mumus románokkal, valamint a két egészen kiváló kínaival felálló lengyelekkel, valamint a szintén jó erőkből álló tajvaniakkal. Az ukránok elleni mérkőzés ígérkezik egyedül könnyebbnek.

Ami a magyar férfiválogatottat illeti, a Harczi Zsolt szövetségi kapitány által vezetett csapat (Jakab János, Pázsy Ferenc, Zombori Dávid, Zwickl Dániel) célja egyértelműen az első osztályban való bennmaradás lehet.

Nem lesz könnyű a gárdának, hiszen hosszú évek után először szerepelhetnek a legjobbak között, ahol nagyon nehéz megkapaszkodni. Kiemelési pozíciója szerint papíron nincs sok esélye a fiúknak a Korea és Tajvan ellen, míg az európai riválisok, Csehország, Svédország és Lengyelország is egyénileg jobb játékosokból áll. Ezzel együtt ez az egységes trió már többször bizonyított, mellettük pedig egy vb-újoncot avat a válogatott, az ifi EB-döntős Zombori Dávid személyében.

A világbajnokságon az első kategória 1-18. helyezettjei automatikusan résztvevői lesznek a 2010. évi moszkvai csapatvébé első kategóriájának, míg a második kategória 1-2. helyezettje magasabb osztályban biztosítja a helyét. A további négy hely a majdani csapat világranglistán a még nem kvalifikált legjobb 4 csapatot illeti meg.