Vágólapra másolva!
Három magyar úszó eredménye ért döntőt szombaton, az eindhoveni Európa-bajnokság ötödik versenynapján: Mutina Ágnes és Verrasztó Evelyn 200 m gyorson, Szepesi Nikolett 50 m háton indulhat a legjobb nyolc között vasárnap este.

Mutina - csupán hat századdal elmaradva pénteken felállított országos csúcsától - 1:58.68 perccel, a teljes mezőny legjobb idejével lett finalista, Verrasztó - aki Mutinához hasonlatosan az olimpiai A szinten belülre került - 1:58.84 alatt, nagy egyéni csúccsal, összesítésben negyedikként teljesítette a távot.

Szepesi a legrövidebb hátúszó számban jelentősen javult a délelőtthöz képest, és hét századra megközelítve magyar rekordját, 29.20 másodperc alatt, összesítésben nyolcadikként - még éppen döntőt jelentő pozíció birtokosaként - ért célba. Ebben a számban kétszer is megdőlt az Európa-csúcs: az első elődöntőben a horvát Sanja Jovanovic módosította a német Janine Pietsch 28.19-ét 28.17-re, majd a másodikban a spanyol színekben versenyző Nina Zhivanevskaya javított még tovább, 28.13-ra.

Ami a további magyar érdekeltségű elődöntőket illeti: Nagy Péter 200 m háton 2:03.86 perccel 16.-ként végzett, s nem került döntőbe Bodor Richárd sem, aki 50 m mellen 28.52 másodperccel a 13. lett.

A szombat legkiemelkedőbb eredményét a francia Alain Bernard produkálta, aki saját pénteki, eindhoveni világcsúcsát javította tovább 47.60 másodpercről 47.50-re 100 m gyorson.

A szombati döntők eredményei
női 100 m pillangó:
1. Sarah Sjöström (Svédország) 58.44 mp
2. Inge Dekker (Hollandia) 58.50
3. Aurore Mongel (Franciaország) 58.54

férfi 100 m gyors:
1. Alain Bernard (Franciaország) 47.50 mp - világcsúcs (régi: 47.60, Bernard, 2008. 03. 21., Eindhoven)
2. Stefan Nystrand (Svédország) 48.40
3. Filippo Magnini (Olaszország) 48.53

női 200 m mell:
1. Julija Jefimova (Oroszország) 2:24.09 p
2. Mirna Jukic (Ausztria) 2:24.58
3. Aljona Alekszejeva (Oroszország) 2:25.22

férfi 1500 m gyors:
1. Jurij Priljukov (Oroszország) 14:50.40 p
2. David Davies (Nagy-Britannia) 14:54.28
3. Mateusz Sawrymovicz (Lengyelország) 14:58.78