Vágólapra másolva!
A Papp László Budapest Sportarénában pénteken élénk érdeklődés előtt kezdődött meg a szinkronkorcsolyázók világbajnoksága. A rövid program után a svédek címvédő egyes számú csapata vezet, a magyar együttes a tizennegyedik helyen áll.

Pénteken meglepően sokan látogattak ki az Arénába, igaz, a szinkronkorcsolyázó-világbajnokság első versenynapján a hozzávetőleg kétezres nézősereg jelentős részét külföldiek tették ki. A sajtótribün előtti szektorokat legalább kétszáz, kék-sárgába öltözött, zászlókkal felszerelkezett svéd drukker foglalta el, a túloldalon hasonló nagyságrendben a finnek vertek tábort, de még kanadai, japán és ausztrál zászlókat is lehetett találni a lelátókon.

A korcsolyasport legfiatalabb szakágát képező szinkronkorcsolyázásban tizenhat fős csapatok mutatnak be rövid programot és kűrt, ahogyan azt a műkorcsolyázásban is megszokhattuk. A szakágban éppen a svédek, a finnek, a kanadaiak, továbbá az amerikaiak viszik a prímet, s ők, valamint az oroszok az előző évi vb eredményi alapján idén két csapatot indíthatnak a világbajnokságon.

Emlékezetes, hogy négy évvel ezelőtt ugyancsak az Arénában rendezték meg a műkorcsolyázók Európa-bajnokságát, amelyen Sebestyén Júlia aranyérmes lett, Pavuk Viktória pedig a negyedik helyen végzett, s most a megnyitó programjában mások mellett mindketten felléptek egy-egy gálaszám erejéig. Hasonló sikerekre ezúttal nem számíthatunk, mint 2004-ben, hiszen a szinkronkorcsolyázó-világbajnokságokról az eddigi legjobb magyar eredmény a 2005-ös tizenhatodik helyezés. Együttesünknek tavaly csak a huszadik helyet sikerült megszereznie, ám idén az első tizenötbe jutás lett célként meghatározva.

Forrás: [origo]
Kattintson a galériáért!

A magyar együttes a rövid program után a 14. helyen áll

A világbajnokságon huszonkét csapat van jelen, s a rövid program során elsőként halványkék és fehér színkombinációjú ruhában a svédek második számú gárdája lépett a jégre, s viszonyítási alapként 55,82 pontos eredményt rögzíthettünk a produkciójuk után. Másodikként az oroszok egyes számú csapata 62,57-et kapott, az osztrákok csupán 38,11-et, negyediknek pedig a mieink következtek. Sajnos az egyik lány rögtön a kűr elején elesett, s mire a lábak erdejében felkászálódott és megtalálta a helyét a formációban, eltelt néhány örökkévalóságnak tűnő másodperc. Ezt bizony a pontozók is büntették, együttesünk a 46,08 pontszámnál előzetesen többre számított. A folyosón majdnem mindenkinek potyogtak is a könnyei...

A jégfelújítás után a második csoport elején svédek első számú csapata jött, és a magyar Dohány Andrea által trenírozott gárda megmutatta, hogy miért is címvédő, 74,72 pontot korcsolyázott össze. A harmadik csoportból a kanadaiak második (67,55), a finnek első (72,55), a kanadaiak első csapata (70,67) is bejelentkezett az érmes helyezések egyikére. A negyedik csoportban a finnek második (70,87), és az amerikaiak első csapata (66,82) emelkedett ki. Együttesünk a tizennegyedik helyen áll, így mindenképpen van esélye, hogy a szombati kűr után az első tizenöt között végezzen.

Eredmények, állás a rövid program után:
1. Svédország I. 74,72
2. Finnország I. 72,55
3. Finnország II. 70,87
...
14. Magyarország 46,08

A világbajnokságon a kűrre szombaton 13 órától kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.