Társoldalunk:

Szávay Miamiban sem tudott meccset nyerni

2008.03.28. 18:55

Szávay Ágnes három játszmában kikapott az orosz Jelena Vesznyinától a 3,77 millió dollár összdíjazású miami nőitenisz-torna második fordulójában, így nem jutott be a 32 közé. A 15. helyen kiemelt magyar játékos a nyitó körben erőnyerő volt.

A verseny honlapjának tudósítása szerint a meccset a világranglistán 53. Vesznyina kezdte jobban: 2:2 után ellépett a rangsorban 18. riválisától, és röpke 35 perc alatt begyűjtötte az első szettet.

A második felvonás már kiegyenlítettebb küzdelmet hozott, 4:4-nél Szávay kihasználta lehetőségeit, és újabb bő egy óra elteltével kiegyenlített.

Ezzel azonban el is lőtte a puskaporát, a döntő játszma ugyanis az orosz teniszező fölényét hozta: előbb 3:0-ra, majd 5:1-re elhúzott, s máris a mérkőzésért adogathatott. Az első két meccslabdáját még elhibázta, a harmadikat azonban már beütötte, így a 2 óra 20 perces csata után övé lett a győzelem. A két játékosnak ez volt az első összecsapása WTA-tornán.

Szávay - aki a WTA statisztikája alapján idei 13. mérkőzésén nyolcadik vereségét szenvedte el - az orosz Dinara Szafina oldalán párosban is érdekelt Miamiban, a duó még pénteken - magyar idő szerint várhatóan késő este - pályára lép.

Forrás: MTI

Szávaynak nem sikerül kikecmeregnie a hullámvölgyből

Az orosz Marat Szafin, illetve a múlt héten Indian Wellsben döntős amerikai Mardy Fish is már az első fordulóban kiesett a Miamiban zajló tenisztorna férfi viadalán.

A második körig jutott a címvédő Novak Djokovic. A harmadik helyen kiemelt szerb játékost a dél-afrikai Kevin Anderson múlta felül három szettben. A női címvédő, a nyolcadikként rangsorolt amerikai Serena Williams viszont könnyedén lépett tovább.

nők (3,77 millió dollár összdíjazás):
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Lisicki (német) - Vandeweghe (amerikai) 6:4, 7:5
Cibulkova (szlovák) - Ce (kínai) 6:1, 6:2
Csia (kínai) - Voszkobojeva (orosz) 6:2, 7:6 (7-3)
Suaj (kínai) - Daniilidu (görög) 1:1-nél Daniilidu feladta
Wozniak (kanadai) - Rezai (francia) 2:6, 6:4, 6:3
Garbin (olasz) - Oudin (amerikai) 7:5, 2:6, 6:1
Pin (francia) - Savcsuk (ukrán) 6:1, 7:5
Loit (francia) - Ruano-Pascual (spanyol) 7:6 (7-1), 6:4

2. forduló (a 32 közé jutásért):
Vesznyina (orosz) - Szávay (15.) 6:2, 4:6, 6:1
Henin (belga, 1.) - Kerber (német) 6:4, 6:2
Harkleroad (amerikai) - Razzano (francia, 23.) 6:4, 6:4
Kuznyecova (orosz, 3.) - Csen (Chan, tajvani) 6:1, 3:6, 6:0        
S. Williams (amerikai, 8.) - Gallovits (román) 6:1, 6:2
Wozniacki (dán) - Bartoli (francia, 9.) 6:3, 6:1
Peer (izraeli, 16.) - Dechy (francia) 7:6 (8-6), 6:3
de Brito (portugál) - Radwanska (lengyel, 17.) 2:6, 6:3, 7:5
Kanepi (észt) - Bondarenko (ukrán, 21.) 7:6 (9-7), 1:6, 6:3   
Srebotnik (szlovén, 22.) - De Los Rios (paraguay) 6:2, 6:2     
Errani (olasz) - Kirilenko (orosz, 26.) 6:4, 4:6, 7:6 (7-2)           
Pennetta (olasz, 27.) - Rogyionova (orosz) 6:4, 6:2             
Erakovic (új-zélandi) - M. Krajicek (holland, 30.) 6:2, 3:6, 6:2

férfiak (3,77 millió dollár összdíjazás):
1. forduló (a 64 közé jutásért):
Monfils (francia) - Isner (amerikai) 6:7 (6-8), 6:3, 6:3
Söderling (svéd) - Koubek (osztrák) 6:0, 6:1
Acasuso (argentin) - Ventura (spanyol) 6:2, 7:5
Minar (cseh) - Rochus (belga) 6:3, 6:2
Gulbis (lett) - Hrbaty (szlovák) 6:3, 4:6, 6:1
Bolelli (olasz) - Giraldo (kolumbiai) 6:3, 7:5
Ancic (horvát) - Simon (francia) 6:2, 6:7 (2-7), 6:3
Sweeting (amerikai) - Volandri (olasz) 6:3, 6:2
Reynolds (amerikai) - Szafin (orosz) 7:6 (7-3), 4:6, 7:6 (7-5)
Clement (francia) - Fish (amerikai) 6:3, 6:3
Tipsarevic (szerb) - Jen Hszun (tajvani) 6:1, 4:6, 6:4
Johansson (svéd) - Kunyizin (orosz) 4:6, 6:1, 6:2

2. forduló (a 32 közé jutásért):
Mathieu (francia, 16.) - Cilic (horvát) 4:6, 6:1, 6:4
Kiefer (német) - Nieminen (finn, 25.) 6:3, 6:2
Stepanek (cseh, 27.) - Grosjean (francia) 6:3, 6:3
Andrejev (orosz, 31.) - Berrer (német) 6:2, 6:1
Anderson (dél-afrikai) - Djokovic (szerb, 3.) 7:6 (7-1), 3:6, 6:4
Blake (amerikai, 9.) - Seppi (olasz) 7:5, 6:3 
Ferrero (spanyol, 22.) - Montanes (spanyol) 6:3, 6:2
Lopez (spanyol, 32.) - Del Potro (argentin) 6:4, 6:2

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK