Vágólapra másolva!
Női egyesben sikerrel vették az első fordulókat az esélyesek a budaörsi asztalitenisz országos bajnokságon, a férfiaknál viszont kiesett a 2004-ben és 2005-ben győztes Fazekas Péter (Celldömölk) és a jövő heti, nantes-i olimpiai selejtezőre készülő fiatal Zombori Dávid (PEAC). Előbbit Pattantyús Ádám, utóbbit pedig Simon Ferenc búcsúztatta a nyolcaddöntőben.

A férfiaknál a 32-es főtábla első fordulójának érdekessége volt, hogy az ifjúsági fiú válogatott edzője, az egykori bajnok Vitsek Iván éppen egyik válogatottbeli tanítványa, Perei Gergely ellen lépett asztalhoz - egyelőre győzött a rutin.

A férfi párosoknál a címvédő Simon, Gerold Gábor kettős meglepetésre már a 16 között kikapott. A duó a legminimálisabb arányban maradt alul a Magyar László, Demeter Lehel párossal szemben, de a sportszerűségi díj mindenképpen a duóé, ugyanis a döntő játszmában - 10:10-es állásnál - riválisának adott egy vitatott poént, s ezzel meccslabdához juttatta az ellenfelet, amely ki is használta ezt.

A Decathlon-kupáért kiírt ob első versenynapjának végére egyesben a legjobb 8-ig jutott a mezőny.

A negyeddöntő párosítása:
férfiak:
Zwickl Dániel (Lombard BVSC) - Varga Sándor (Oberwart)
Vitsek Iván (Linz) - Pattantyús Ádám (Stockerau)
Lindner Ádám (Celldömölk) - Nagy Krisztián (Lombard BVSC)
Simon Ferenc (München) - Jakab János (Lombard BVSC)
nők:
Póta Georgina (Statisztika) - Kertai Rita (Postás Diego)
Li Bin (Statisztika) - Molnár Zita (Kecskemét)
Pergel Szandra (Statisztika) - Fazekas Mária (Statisztika)
Iszajeva Anna (BSE) - Lovas Petra (Postás Diego)

A vasárnapi program:
10 ó: női és férfi páros a legjobb 4-be jutásért
10.30: női és férfi egyes a legjobb 4-be jutásért
11.10: vegyes páros a bajnoki címig
15 ó: női és férfi páros elődöntők
kb. 15.30: női és férfi egyes elődöntők
kb. 16.10: a páros versenyszámok döntői
kb. 16.40: női és férfi egyes döntő.