Társoldalunk:

Szávay Szafinával és Szafina ellen is nyert

2008.04.17. 22:19

Szávay Ágnes legyőzte az orosz Dinara Szafinát az 1,34 millió dollár összdíjazású charlestoni nőitenisz-tornán, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

A magyar játékos a 37 perc alatt megnyert első szettben kétszer is elvette gyengén adogató ellenfelének szerváját, míg az orosznak ugyanez három lehetőségből sem sikerült.

A második játszmában Szávay rögtön brékelt, majd 5:2-nél a mérkőzésért adogatott, ám riválisa innen visszakapaszkodott, és kiegyenlített (5:5).

A világranglista-13. magyar teniszezőnő ekkor ismét elvette Szafina szerváját, sajátját pedig simán hozta, így végül 1 óra 44 perces csatában nyert. Következő ellenfele a francia Alize Cornet lesz, aki két szettben verte a román Sorana Cirsteát.

Szávay egyes sikere után párosban is bejutott a legjobb nyolc közé, miután a pár órával azelőtt legyőzött Szafinával az oldalán diadalmaskodott a Czink Melinda, Chanelle Scheepers kettős ellen.

Szávayék az első játszmát nagyon könnyedén, 6:1-re, míg a másodikat nagyobb küzdelemben, 6:4-re nyerték meg.

Eredmények:
egyes, 2. forduló (a negyeddöntőbe jutásért):
Szávay (10.) - Szafina (orosz, 8.) 6:2, 7:5
Cornet (francia) - Cirstea (román) 6:1, 7:5
Zvonarjeva (orosz, 9.) - Bartoli (francia, 6.) 6:4, 4:6, 6:1
Jankovic (szerb, 1.) - Rogyjonova (orosz) 6:0, 6:2
S. Williams (amerikai, 5.) - Srebotnik (szlovén, 12.) 4:6, 6:4, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 4.) - Azarenka (fehérorosz, 3.) 6:4, 7:5

páros, 2. forduló (a nyolc közé jutásért):
Szávay, Szafina (magyar, orosz, 5.) - Czink, Scheepers (magyar, dél-afrikai) 6:1, 6:4

A világelső Roger Federer könnyedén verte a román Victor Hanescut a 370 ezer euró összdíjazású portugáliai férfi salakpályás tenisztornán, s ezzel bejutott a negyeddöntőbe.

Eredmények, 2. forduló (a negyeddöntőbe jutásért):
Federer (svájci, 1.) - Hanescu (román) 6:3, 6:2   
Gremelmayr (német) - Gabasvili (orosz) 7:6 (8-6), 6:1
Vanek (cseh) - Berrer (német, 8.) 6:3, 3:6, 7:5
Monaco (argentin, 2.) - Garcia-Lopez (spanyol) 6:4, 6:4
Haase (holland) - Szafin (orosz) 2:6, 7:6 (11-9), 6:4
Koroljev (orosz) - Gimeno-Traver (spanyol) 6:7 (8-10), 7:6 (7-2), 6:3

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK