Vágólapra másolva!
Édesapja miatt kellett visszalépnie a folytatástól Andrea Molettának, a Gerolsteiner kerékpárosának a Giro d'Italia körversenyen.

Az olasz versenyző édesapját az olasz doppingrendőrség hallgatta ki, a csapat pedig úgy ítélte meg, hogy az a legjobb megoldás, ha Moletta befejezi a viadalt.

"Andrea édesapja utasként ült abban az autóban, melyet megállítottak a rendőrök és mindenkit kihallgattak" - mondta Hans-Michael Holczer, a Gerolsteiner csapatfőnöke.

"Bár nem tudhatjuk, hogy elkövetett-e törvénytelenséget az apa, az új szabályokhoz igazodva jobbnak láttuk, ha Andrea nem folytatja a versenyzést. Moletta nekünk azt mondta, semmilyen doppingügye nincs és ez vonatkozik az édesapjára is, de egyetértett a visszaléptetésével."

Valamennyi profi csapat elfogadta azt a kódexet (Code de Conduit), melynek értelmében azonnal cselekedni kell, ha valaki doppinggyanús ügybe keveredik.

Alessandro Bertolini nyerte a Giro 11. szakaszát, összetettben továbbra is a szintén olasz Giovanni Visconti áll az élen. Az Urbania és Cesena közötti, több kisebb-nagyobb heggyel tarkított etapon sokan elestek az esőáztatta aszfalton, többek között a rózsaszín trikót viselő Visconti is, aki folytatni tudta a versenyt és a vezető helyét is megőrizte.

11. szakasz, Urbania-Cesena, 199 km:
1. Alessandro Bertolini (olasz, Diquigiovanni) 5:44:22 ó
2. Pablo Lastras Garcia (spanyol, Caisse d,Epargne) 5 mp hátrány
3. Fortunato Baliani (olasz, CSF Group) azonos idővel

Az összetettben (rózsaszín trikó):
1. Giovanni Visconti (olasz, QuickStep) 49:00:17 ó
2. Gabriele Bosisio (olasz, LPR Brakes) 5:50 p h.
3. Alberto Contador (spanyol, Astana) 6:59 p h.

Csütörtökön a Forli és Carpi közötti 172 km-es etap vár a mezőnyre.