Vágólapra másolva!
Miskolcon, a Nemzeti Színházban zajló Lékó-Carlsen rapid párosmérkőzés harmadik napján két döntetlen született. Az ötödik játszmában Lékó Péter nagy esélyt szalasztott el, Magnus Carlsen jelentős időhátrányba is került, és állása vesztettnek tűnt. A kölcsönös kapkodásban azonban a 17 éves norvég titán csodával határos módon remire mentette a partit. A hatodik összecsapás kevesebb izgalommal lett remi, a különböző színű futók miatt nem volt nyerhető Péter gyalogelőnyös állása. A párharcban Magnus Carlsen 3,5-2,5-re vezet, vasárnap játsszák a befejező két partit.

Újabb nagy esélyt szalasztott el Lékó Péter. Világossal jobban ismerte a változatot, Magnus Carlsen a sakktábla mellett szembesült azzal, hogy 20.Va5 lépés után korántsem egyszerű a helyzete. Nagymesterünk gyalogot nyert, jelentős időelőnyre tett szert. Magnus helyzete reménytelennek tűnt, de Péter nem találta a nyerést. Időben lassan beérte a norvég titánt. Bástyáját beáldozta Magnus szabadgyalogjáért, de sötét bástyája a király segítségével sikerrel feltartóztatta Péter összekötött szabadgyalogját.

A hatodik játszmában is Péter tálalt fel újítást, Magnus futópárja azonban elegendő kompenzáció volt a gyalogért. Különböző színű futók mellett az állás nem volt nyerhető. Magnus megőrizte egypontos előnyét, a vasárnapi két parti dönt.

A harmadik játéknap eredményei:
Lékó Péter (magyar, 2741) - Magnus Carlsen (norvég, 2765) döntetlen (Szicíliai védelem, 64)
Magnus Carlsen (norvég, 2765) - Lékó Péter (magyar, 2741) döntetlen (Angol megnyitás, 32)

Lékó,P (2741) - Carlsen,M (2765)
Szicíliai védelem [B76]

1.e4 c5 2.Hf3 d6 3.d4 cxd4 4.Hxd4 Hf6 5.Hc3 g6 6.Fe3 Fg7 7.f3 Hc6 8.Vd2 0-0 9.0-0-0 d5 10.Ve1 e5 11.Hxc6 bxc6 12.exd5 cxd5 13.Fg5 Fe6 14.Fc4 Vc7 15.Fxf6 dxc4 16.Fxg7 Kxg7 17.Hd5 Fxd5 18.Bxd5 Bfe8 19.Vc3 Kg8

Forrás: [origo]

20.Va5!

A játszmát követő sajtótájékoztatón Magnus bevallotta, hogy nem ismerte ezt a lépést. A 77-es Chess Informantban a román Liviu-Dieter Nisipeanu elemezte a Parligras-Milu partit.

20...Ve7

Péter úgy ítélte meg, hogy világosnak több esélyt ad a bástyavégjátékot játszani.

21.Be1 Vh4

Az említett játszmában 21...Vg5+ 22.Vd2 Vf6 23.Be4 Bac8?! 24.c3 Va6 25.a3 Vb6 26.Ve3 fordult elő világos előnyével.

22.Bdxe5 Bxe5 23.Vxe5 Bd8 24.h3 c3 Az egyetlen esély. 25.Vxc3 Vg5+ 26.f4! Vxg2 27.b3

Péternek bőven volt gondolkodási ideje, míg Magnus némi erőt már csak a kedvenc narancsléből meríthetett.

27...Vf2 28.Be4 Vg2 29.Bc4 Vd5 30.Kb2 Vf5 31.a4

Forrás: [origo]

Nehezen hihető, hogy Péter nem nyerte meg ezt az állást.

31...h5 32.Ve3 a6 33.Bc5 Vf6+ 34.Ve5 Kg7 35.Vxf6+ Kxf6 36.Bc4 Kf5 37.b4 f6 38.Kc3 g5 39.fxg5 fxg5 40.Bc7 Bg8 41.Bh7 h4 42.b5 axb5 43.axb5 Kf4 44.Bd7 g4 45.hxg4 h3 46.Bh7 Kxg4 47.Kb4 Kg3 48.c4 Bg6 49.Ka5 Bg5 50.Kb4 Bg6

Forrás: [origo]

51.Bxh3+

Péter is időzavarban volt, már nem volt idő kiszámolni egyéb változatot, lépéskényszerre játszani.

51...Kxh3 52.c5 Bg4+ 53.Ka5 Bc4! 54.Kb6 Kg4

A sötét király időben érkezik.

55.Kc6 Kf5 56.Kd5 Bc1 57.b6 Bd1+ 58.Kc6 Ke6 59.b7 Bb1 60.Kc7 Kd5 61.c6 Bb2 62.Kd7 Bb6 63.c7 Bxb7 64.Kd8 Bxc7 és döntetlen

Carlsen,M (2765) - Lékó,P (2741)
Angol megnyitás [A32]

1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.g3 c5 4.Hf3 cxd4 5.Hxd4 Vc7 6.Hc3 a6 7.Fg2 Vxc4 8.0-0 Hc6 9.Hb3 d5 10.Ff4 Fe7 11.Bc1 Vb4 12.e4 Hxe4!

Korábban sötéttel csak 12...dxe4-gyel játszottak.

13.Hxe4 dxe4 14.a3 Vb5 15.Fxe4 0-0 16.Vc2 h6 17.Bfd1 e5 18.Fe3 Fe6 19.Hc5 Fxc5 20.Vxc5 Bfd8 21.Vxb5 axb5 22.Fb6

A játszma többé nem nyerhető.

22...Bxd1+ 23.Bxd1 Ba4 24.Fc2 Ba6 25.Fc5 Ba8 26.Fe4 f5 27.Fxc6 bxc6 28.Bd6 Fd5 29.Bd7 Ff3 30.Kf1 Ba4 31.Fb4 c5 32.b3! Ba6 és döntetlen