Társoldalunk:

Eltiltják a focicsapatnyi görög súlyemelőt

2008.06.17. 18:10

A nemzetközi szövetség (IWF) mind a 11 doppingoláson ért görög súlyemelőt egyenként két évre eltiltotta a versenyzéstől.

Az IWF keddi tájékoztatása szerint a végrehajtó bizottság pénteken hozta meg döntését a sportolók ügyében, akik márciusban egy versenyen kívüli ellenőrzésen akadtak fenn.

A szövetség a súlyemelők nevét továbbra sem hozta nyilvánosságra, mindössze annyit lehet tudni, hogy öt férfi és hat nő volt a vétkes.

A múlt héten az is eldőlt, hogy a tömeges doppingvétség dacára indulhatnak görög emelők a pekingi olimpián, igaz, a megszerzett nyolc kvótához képest csak négyen állhatnak majd rajthoz az ötkarikás versenyeken.

Ennek fejében vétkesenként 50 ezer dolláros büntetést kell befizetnie a hellén súlyemelő szövetségnek az IWF kasszájába.

Az athéni botrány áprilisban robbant ki. A tesztek tanúsága szerint mindannyian anabolikus szteroidot fogyasztottak. Az illetékes ügyész összesen 25 ember ellen emelt vádat a doppingügyben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK