Társoldalunk:

Jól rajtoltak a lengyelek az U18-as sakkcsapat-Eb-n

2008.06.18. 16:22

Szegeden, a Novotel Hotel konferenciatermében zajlik az ifjúsági sakkcsapat  Európa-bajnokság. Az V. Szeged-kupa viadalon a fiúk mezőnyében 12, a lányok versenyében 8 csapat játszik, két-két magyar válogatott is szerepel. Négy játéknap után mindkét bajnokságban a lengyelek állnak az élen. A fiúknál az "A" együttesünk harmadik, a lányoknál a negyedik helyen áll. A szabadnap után még három fordulóra kerül sor.

Szeged Önkormányzata sorozatban ötödször támogat jelentős sakkversenyt. 2004-ben a női magyar-lengyel csapatmérkőzés volt a kezdet, egy évvel később az 53. női bajnokságot játszották a Tisza-parti városban. 2006-ban nagy sikert aratott a Nemzetközi Női Nyílt Bajnokság, tavaly a hagyományos Mitropa-kupa került megrendezésre.

Magyar kezdeményezésre született meg az U18-as válogatottak Európa-bajnoksága, ezúttal nyolcadszor csatáznak az utánpótlás legjobbjai. A túlzsúfolt versenyprogram miatt foghíjasok a mezőnyök, a fiúknál 10 ország 12 csapata versenyez. Hétfordulós svájci rendszerű lebonyolításban, négy táblán folynak a csaták, hazánk két válogatottja is rajthoz állt, az "A" együttesünk első helyre lett kiemelve, de egyelőre Prohászka Péter vezetésével csak a "testvércsapatot" tudta legyőzni, 2,5-1,5-re. A szlovákokkal, a spanyolokkal és a horvátokkal is 2-2-re végeztek. Bérczes Dávid a második táblán valamennyi partiját megnyerte, Prohászka Péter az éltáblán 4-ből 2 pontot szerzett, a junior bajnok Fodor Tamás csak felet 3 játszmájából. Pap Gyula 3-ból 1,5, Balog Imre 2-ből 1 pontot gyűjtött.

A szerényebb Élő-pontszámú, harmadik helyre rangsorolt lengyelek ezzel szemben mind a négy meccsüket megnyerték. A szlovénokat és a horvátokat 3,5-0,5-re, a románokat és a magyar második együttest 3-1-re győzték le és 13 ponttal fölényesen vezetnek.

"B" válogatottunk két meccset megnyert, kettőt elvesztett. A meglepetésre a fiúknál a németek leánycsapatot indítottak,  Tóth Ervinék 2,5-1,5 győzelemmel kezdtek. A második fordulóban játszottak Prohászkáékkal. A szlovénokat 4-0-ra legyőzték, majd a vezető lengyelektől 3-1-re kikaptak. Tóth Ervin az éltáblán veretlenül 2,5 pontos, Bakos Balázs 2-nél tart, Mihók Olivér 3-ból 1,5, Gergácz Attila 3-ból 2, Csirik András kétszer kapott lehetőséget, fél pontot szerzett.

A szabadnap után a csütörtöki ötödik fordulóban spanyol-lengyel, magyar-horvát találkozók lesznek, a németek második csapata a románokkal küzdenek meg, a mi "B" együttesünk a skótokkal.

A bajnokság állása:
1. Lengyelország 13 pont
2. Spanyolország 9,5
3-5. Magyarország "A", Horvátország és Németország "B" 9
6-7. Románia és Magyarország "B" 8,5
8-9. Németország "A" és Skócia 8
10. Szlovákia 7,5
11. Szlovénia 6
12. Törökország 0

A lányok versenyében két táblán folyik a küzdelem. A nevezett nyolc együttes körmérkőzést játszik. Irányított sorsolással a két magyar válogatott az első fordulóban mérkőzött meg egymással, az "A" csapat nyert 1,5-0,5-re, majd mindkét együttesünk 1-1-re végzett a szlovénok, illetve a románok ellen.

Az elsőszámú együttesünk Montenegró elleni 1,5-0,5-tel folytatta, másik csapatunk 1-1-gyel fejezte be a horvátok elleni mérkőzést. A negyedik fordulót váratlanul kettős vereséggel zárták, a jobbik csapatunk a lengyelektől nem tudott pontot rabolni, ahogy a második együttesünk a németektől sem. Ignácz Mária négy partijából 2,5, junior bajnoknőnk, Tóth Sarolta 3-ból 1,5 pontnál tart, Ignácz Rózsa egyszer játszott, vereséget szenvedett. "B" csapatunkban Hittér Gabriella három játszmájából csak fél pontot szerzett, Papp Petra 3-ból 1,5-öt, Tanács Anna 2-ből felet. Az ötödik játéknapon magyar-román, illetve magyar-lengyel meccsek lesznek.

A bajnokság állása:
1. Lengyelország 6,5 pont
2. Románia 6
3. Montenegró 4,5
4-5. Magyarország "A" és Németország 4
6. Horvátország 3
7. Magyarország "B" 2,5
8. Szlovénia 1,5

A Magyar Sakkszövetség honlapján beindult az Internetes Sakksuli. 36 leckével és tudáspróbával lehetőséget kínál minden gyereknek és felnőttnek, hogy megismerjék a sakkjáték szabályait, megtanuljanak sakkozni. A Magyar Sakkszövetség a NUPI-USI támogatását igénybe véve ezt az újszerű kezdeményezését nem csak az érdeklődő gyerekekre gondolva indította el, hanem egyúttal a szülők és sakkoktatók számára is könnyen elérhető és használható oktatási anyagot is kínál.

Egyszerű, akár becenévvel történő regisztrálás után lehet böngészni a 36 lecke és feladatsort. A sakkozás iránt érdeklődők a program használata során útmutatást kapnak arra nézve is, hogy a lakóhelyükhöz közel hol van sakkegyesület, illetve közvetlen kapcsolatba kerülhetnek a Magyar Sakkszövetséggel is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK