Vágólapra másolva!
A tavalyi nagy siker után a hét végén ismét megrendezik az Ultrabalaton 2008 elnevezésű futóversenyt a Balaton körül. A nem mindennapi erőpróba távja 212 kilométer, amit az egyéni indulók pihenő nélkül teljesítenek majd. Nagy az érdeklődés az idei viadal iránt is, csütörtökig 133 egyéni versenyző és több mint 80 váltó jelezte részvételi szándékát.

A női egyéni és a váltóverseny rajtja szombaton 10 órától a lesz a tihanyi versenyközpontban, a férfiak pedig 12 órakor vágnak neki a távnak. A cél az, hogy a vállalkozó kedvű sportemberek Keszthely, Balatonboglár, Siófok és Balatonfüred érintésével visszatérjenek a start helyszínére. A kétnapos viadal másik központja a Somogy megyei Balatonboglár: szombaton 16 órától ide érkeznek be, majd vasárnap reggel 7 órakor innen mennek tovább a váltók.

A váltóverseny csapatai szombaton és vasárnap is 5-5 szakaszt teljesítenek. Az egyéni versenyzők célba érkezése Tihanyba vasárnap 7 és 20 óra között várható, a váltók a délután folyamán érnek vissza. Az ünnepélyes eredményhirdetés este nyolc órakor kezdődik.

Tavaly a hosszútávfutás hazai "specialistája", Bogár János nyert 18 óra 50 perces időeredménnyel, a sportág nagy klasszisa, az 52 esztendős, görög származású, de 1993 óta ausztrál színekben versenyző Yiannis Kouros előtt, aki mindössze két perccel maradt le vetélytársától. A harmadik helyezett Lőw András viszont négy és fél órával később ért be a célba. A leggyorsabb női induló Bontovics Tímea volt.

A nagy nevek idén sem hiányoznak majd a rajtlistáról, a német, lengyel, svéd, orosz, szlovák, szlovén, cseh, finn, holland, svájci, angol és osztrák résztvevők pedig abszolút nemzetközivé teszik a mezőnyt. S szakág legnagyobb sztárja, Yiannis Kouros ezúttal is eljön Magyarországra.

Forrás: [origo]

Yiannis Kouros aláírása tavaly is nagyon értékes volt a Balaton partján

A klasszis sportember 1972 óta fut, és a 100 mérföldtől az 1000 mérföldig, valamint 12 órás futástól a 6 napos futásig szinte minden ultrafutó világcsúcsot ő tart! Ráadásul négyszer nyerte meg a klasszikus Spartathlont. (A 245,3 kilométeres távon a mezőny az athéni Akropolisz lábától rajtol, a cél pedig Spárta főterén Leonidász király szobránál található.)

Az Ultrabalaton 2008 viadalon csak olyanok állhatnak rajthoz, akik betöltötték 18. életévüket, és már teljesítettek legalább egy, minimum 100 kilométer hosszúságú versenyt. A résztvevőknek azonban a hét végén várhatóan nem csak a kilométerekkel, hanem a napos, meleg idővel is meg kell küzdeniük.