Vágólapra másolva!
Tíz kerékpáros produkált rendellenes vér- illetve hormoneredményt a Tour de France előtt - értesült a Le Monde című lap. A 180 induló mindegyike átesett kontrollon, és az újság úgy tudja, tíz esetben a versenyzők normál biológiai adataihoz képest eltérést mutattak ki, mégis mindenki rajthoz állhatott. A hetedik szakaszt a spanyol Luis Leon Sanchez nyerte, míg összetettben a luxemburgi Kim Kirchen megőrizte vezető helyét.

A Brioude és Aurillac közötti 159 km-es etapot több kisebb-nagyobb emelkedő nehezítette, de az utolsó kaptatóra összerázódott a mezőny. Sanchez a csúcsról célba vezető 9 km-es lejtmenetben próbálkozott szökéssel, s mivel az élboly tagjai későn kaptak észbe, ha csak 100 méteres előnnyel is, de végül elsőként haladt át a célvonalon. A nagy üldözőversenyben a főmezőny is két részre szakadt, emiatt a végső sikerre is esélyesek közül például az olasz Damiano Cunego 27 másodperces hátrányt szenvedett el riválisaival szemben.

7. szakasz, Brioude-Aurillac, 159 km:
1. Luis Leon Sanchez (spanyol, Caisse d'Epargne) 3:52:53 ó
2. Stefan Schumacher (német, Gerolsteiner) 6 mp hátrány
3. Filippo Pozzato (olasz, Liquigas) azonos idővel

Az összetettben (sárga trikó):
1. Kim Kirchen (luxemburgi, Columbia) 28:23:40 ó
2. Cadel Evans (ausztál, Lotto) 6 mp hátrány
3. Schumacher 16 mp h.

Szombaton a Figeac és Toulouse közötti 172 km-es etap vár a mezőnyre.