Vágólapra másolva!
36 éves korában elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. Kolonics a délelőtti időméréses edzés végén kenujában lett rosszul, és azonnal magához hívta edzőjét, Ludasi Róbertet. Az időközben eszméletét vesztő sportolót a motorcsónakkal a partra vitték, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni. Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához. Kolonics Györgyöt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

A szövetség honlapja szerint a Bp. Spartacusban adta a kezébe a kenulapátot Nótárius József, de Kolonics még ifjúsági korában átigazolt a Csepelbe, ahol azóta is Ludasi Róbert vezette az edzéseit. A világbajnokságon 1991-ben, Párizsban mutatkozott be, ahol a két kenu négyesben indult, s vb-újoncként ötödik és hatodik helyen végzett.

Egy év múlva már kiharcolta az olimpiai indulás jogát is, ekkor a két páros számban - mindkettőben Pálizs Attilával - versenyzett, s ötödik, illetve hetedik helyen végzett. Egy év múlva talált rá partnerére, Horváth Csabára, akivel szinte évről évre maguk mögé utasították a világ legjobbjait.

Diadalsorozatuk 1993-ban kezdődött, amikor 500 párosban először győztek együtt, de Kolonics tagja volt a győztes négyesnek is, s egyes kenuban 500 méteren ezüstérmet is nyert. 1994-ben, három számban is együtt indult Horváthtal a két rövidebb párosban és a 200-as négyesben összesen három ezüstöt nyert, aranyérmet pedig az 1000 méteren induló négyes győzelme után.

Ha pusztán a megszerzett aranyérmek számát tekintjük, az 1995-ös vb hozta számára a legnagyobb sikert, Duisburgban ugyanis ötször állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Kenu kettesben - Horváthtal - mindhárom távon, kenu négyesben pedig a két rövidebb távon. Kilencedik és tizedik világbajnoki címét egyaránt Dartmouthban szerezte, párosban és négyesben egyaránt 500 méteren, s két ezüstérmet is kiharcolt a leghosszabb távú párosban és a legrövidebb távú négyesben.

Kétszeres Európa-bajnok, 1997-ben Plovdivban Horváth oldalán, 1000 méteren és a négyesben 500 méteren is az első lett. Két Eb-ezüstjét is itt szerezte az 1000 méteres párosban és a sprinttávon négyesben. Pályafutásának egyik legnagyobb sikerét az atlantai olimpián érte el, az 1000-en megszerzett bronzérem után, az esélyesség terhétől nem összeroskadva, állandó partnerével 500 méteren sikerül elsőként áthaladni a célvonalon.

"Koló" tizenhárom világbajnoki arany után 1999-ben, az egyesben is próbára tette magát, de a kísérlet nem járt sikerrel. Sydneyben azután a hullámzó vízen mégis egyesben szerezte újabb olimpiai bajnokságát. Ezt követve a fiatal Kozmann György személyében újabb társat választott. Athénban kellemes meglepetésre az értékes harmadik helyen végeztek, majd 2006-ban, a hazai világbajnokságon a legjobbak voltak.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3iDYJSliF4GiHDNN


Az első olimpiai bajnoki cím, 1996-ban, Atlantában, Horváth Csaba partnereként

A rendkívül szerény bajnok ugyan már harmincévesen abba akarta hagyni, de 36. születésnapja után is rendkívül nagy akarással készült ötödik olimpiai részvételére, Pekingben Kozmann-nal 500 és 1000 méteren indultak volna párosban...

"Kolonics György személyében a magyar sport igazi legendája, pályafutása csúcsán lévő klasszisa távozott az élők sorából. A kajak-kenu család és valamennyi sportszerető ember számára elhunyta nem pusztán egyedülálló sportolói nagysága, hanem példaadó emberi tulajdonságai miatt is pótolhatatlan veszteség. Mindannyian osztozunk családja, jelenlegi és korábbi edzője, valamint versenyzőtársai fájdalmában" - olvasható az MKKSZ oldalán.

http://www.youtube.com/v/Xv-tKkEYZDM&hl=en&fs=1


Fantasztikus siker 1000 méteren a 2006-os szegedi világbajnokságon Kozmann Györggyel

Elbert Gábor sportszakállamtitkár jól ismerte Kolonics Györgyöt, akivel sokáig egy társaságba járt. "Teljes megdöbbenéssel hallottuk a hírt, mindenki a könnyeivel küszködik. Nehéz mit mondani egy ilyen tragédia után" - nyilatkozta a sportszakállamtitkár. Kolonics a pekingi olimpiára készült, de Elbert Gábor szerint halála annál nagyobb tragédia, hogy az ötkarikás játékok szempontjából kellene megközelíteni.

Fábiánné Rozsnyói Katalin, aki korábban edzette Kolonicsot, az MTI megkeresésére azt mondta: "Amikor meghallottam a döbbenetes hírt, többször is visszakérdeztem, hogy ez tényleg igaz!? Athén után egy évig nálam készült Kolonics Gyuri, akiről csak jókat mondhatok. Ezt a tragédiát fel sem tudom fogni, csak a sírás kerülget. Nagyon-nagyon sajnálom, megszólalni is alig tudok."

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=3xu3s6hBdyQ53udU


Az utolsó interjú az [origo] részére 2008 júniusában, alig több mint egy hónappal a tragédia előtt

Kolonics Györgyöt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. A csütörtökön kezdődő ifjúsági és U23-as kajak-kenu Európa-bajnokságon a magyar válogatott fekete karaszalaggal versenyez, a szombati MOB csapatgyűlést pedig a szervezők Kolonics György emlékének szentelik.